Olvasok a sarokban

Szerző: Rácz Zsuzsa
Cím: IsmeritekTerézanyut?
Kiadó: Sanoma Media
Megjelenés éve: 2011
Oldalszám: 212

Okkal teheti fel minden ismerősöm a kérdést, hogy mi ez a Terézanyu-rajongás nálam? A napokban olvastam újra a trilógia két darabját, s ezt minden áron megosztani kívántam a kis közönségemmel. Jelen kritika tárgyát az Ismeritek Terézanyut? című darab képezi. Amikor anno beszereztem ezt a könyvet, a másik kettő már a polcomon ült. Nem érdekelt, mi állhat benne, nekem kellett. Azzal a hatványozott elfogultsággal bővítettem a gyűjteményt, hogy ugyanolyan szarkazmusban és humorban gazdag sztorit kapok majd, mint amit az Állítsátok meg Terézanyut! és a Nesze Neked Terézanyu! könyvek esetében tapasztaltam. De nem, ez más.

Rácz Zsuzsa a 20 év alatt lefirkantott írásait válogatta össze ebbe a kötetbe, melyek ezúttal nemcsak a saját személyes tapasztalatit takarják, hanem nagymamájától a lányáig mindenki szerepet kap, még ha csak pár oldal erejéig is. Nincs nagyon mibe belekapaszkodni, ha összehasonlítást akar az ember végezni a korábban kiadott két kötet és ezen sztorigyűjtemény között, talán a stílus az egyetlen.  Természetesen a jól megszokott szarkasztikus, ironikus, ráczzsuzsis stílus itt is fellelhető, de valahogy sokkal visszafogottabb az előző két regényhez képest. Nyílván megérik az ember lánya, benő lassan a feje lágya, megházasodik, gyereket szül, és a tomboló szinglibából átmegy lassan csendes, nyugodt családanyába. 

Inkább a szépérzéket megmutató, mélabús történetek dominálnak, amik így is nagyon tanító erejűek, s ugyanolyan csillogó szemekkel lehet olvasni, mint a nyersebb stílusú Terézanyu-kiadványokat. Engem az Ország, Város, Fiú „fejezet” nyűgözött le. Ez a nő úgy le tudja írni a földrajzi helyeket, hogy kedvem támadna cserebugyikat dobálni a kistáskámba, s odarohanni a könyvvel a kezemben, hogy minden részletet megkeressek, amiről itt ecsetelt. Olyan zsebbe való történetek ezek, amikre szinte kivétel nélkül lehetne egy-egy ellensztorit írni, vagy ha azt nem is, de ihletet bőven lehet meríteni.

Azt vallja Zsuzsi a könyvborítón, hogy ez a könyv sokkal inkább önéletrajzi jellegű lett, mint a másik két Terézanyu-kötet. Szerintem nem. Vagy csak nekem nem állt össze a kép a végére, ahogyan azt megjósolták. Erre a szerepre ott van az Állítsátok meg Terézanyut!, ez csak ráadás. Valami plusz, amire még volt kereslet, s aminek természetesen nagyon örülünk.

Szerző: Rácz Zsuzsa
Cím: Állítsátok meg Terézanyut!
Kiadó: Édesvíz Kiadó
Megjelenés éve: 2002
Oldalszám: 288

Több mint tíz évvel a könyv megjelenése után, nehezen, de születtek már érdemi kritikák is róla, nem én leszek a dolgok megmondója, inkább csak szerény olvasói körömmel osztanám meg azt az élményt, amit ez a könyv nyújthat. Dr. Babarczy Eszter irodalmi szempontból elemzi az ezredfordulónak ezt a zseniális besztszellerét, míg Dr. Buda Béla pszichológiai megközelítéssel értelmezi a főszereplő, Kéki Kata világát. Elég csupán annyit mondanom, hogy a könyvből több mint 140.000 példány talált gazdára, s legalább fél millióan olvasták megjelenése óta. 2004-ben játékfilm készült róla, s számos díjat is bezsebelt, többek közt a Libri Aranykönyv díját. Azt gondolom, mindezek magukért beszélnek. Lássuk inkább, milyen az a könyv, amit az olvasók szeretnek, de a kritika elhallgatott hosszú ideig? “Akik valóban tudnának kritikát írni, nem nyúlnak hozzá, mert szerintük ez ciki.” – nyilatkozta Rácz Zsuzsa a Mancsnak, a megjelenését követő hiányzó érdemi elemzések kapcsán.

Úgy bánok én ezzel a könyvvel, mint mások a Bibliával. Nem elég egyszer elolvasni. Lekapom a polcról, ha csajos sztorira vágyom, ha magamról akarok olvasni, ha csak egy kis egészséges humort igénylek, s akkor is, ha komoly olvasmányt akarok, stb. Olyan kimondatlan igazságokat, tabukat vésett le Rácz Zsuzsa, amikről előtte mélyen hallgattak az írási készséggel megáldott nők is, s a média is. A Kéki Kata szerepébe bujtatott írónő, önmagát megörökítő történetének kerek egésze egy ízig-vérig nőt ábrázol. A görcsös kapaszkodás kifelé a magányból, az erélyes fellépés a munkakeresésben, s az önmagán bármikor nevetni tudó, szarkazmusból jeles „szingliba” olyan jellemmé formálja Katát, akivel sokan azonosulni tudunk. Szépérzékét bizonyítja a Béke Bolygójáról (Dörgicséről) alkotott véleményével, öniróniáját azzal, hogy Tapasztalt Állásinterjúra Járónak hívja magát, s elismeri, hogy „nagy a feje, mint egy lámpabúra”, stb., de mindvégig erős marad, s nem adja fel a harcot önmaga - és a férfitársadalom elleni küzdelemben. Folyamatosan kiugrási kísérleteket tesz a „kurva valóságból”.

A történet az ezredforduló előtti néhány évet foglalja össze, de a cselekmény és a megfogalmazott társadalomkritikát napjainkra is ugyanolyan igazak, sőt, talán még igazabbak. Megszaporodtak a Tapasztalt Állásinterjúra Járók, egyre több a magányos szingliba, s bizony jó sokan ugranák át a „kurva valóság” korlátait is. Hát olyan kellemes érzés időnként a saját porban fetrengésünkről olvasni!

Nőknek ajánlják, de ahogy Kepes András fogalmazott, „Ezt a könyvet minden férfinak el kellene olvasnia”.

Szerző: Muszka Sándor
Cím: Sanyi bá
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 156

Néhány éve nekem szegezték a kérdést, hogy ismered-e Muszka Sanyit, s én csak röhögtem, hogy az meg ki az Isten haragja, s különben is, miért kellene nekem őt ismerni? Most már azt mondom, hogy a kutya mindenit a fejemnek, hogy nem voltam kíváncsibb annak idején, amikor még friss volt a történet. Alig léptem át a hátulgombolós, rugdalózó korszakomat, amikor ő már kötetbe szedett verseket rakott a mélyen tisztelt publikum elé „Ennyi, ha történt”, „Mi nem lóg, ha áll”, „Múzsák trágyás szekérrel”, s „Iszkiri a guruzsmás berbécs elől” címmel. Töménynek ígérkezik, mi? 2013-ban a Muszka Sándor név úgy megütötte a füleket, mint „csángó gyermeket a szirupos borvíz”: ünnepi könyvhéten szerepelt újonnan megjelenő kötetével, Fábry Sándor műsorában stand-upolt, dicshimnuszt zengett a média, s még mindig nem csendesült el a muszkasanyizmus.

Namármost, az új, Sanyi bá című kötet kilóg a sorból, mert versek helyett egyperces ropogós székely történeteket tartalmaz, olyan stílusban odarittyentve, ahogy az elhagyja egy vérbeli székely száját. Az a csavaros észjárás, csendes oda-odamondás még engem is meglepett, pedig én is székely leány vagyok, s székelyek között is cseperedtem fel, de sok Sanyi bá-féle kifejezést nem hallottam sosem. Nagyot repít a hangulaton Csillag István művészete. Az egypercesek köré font illusztrációk egészen zseniálisan vannak odaillesztve, annyira élethűek, hogy nem kell sokat erőlködnöm, hogy lássam magam előtt annak valós életbeli változatát. Klassz elképzelés, a CD-melléklet is. A sajátos muszkai stand-up garantáltan okoz bárkinek egy kis háton fetrengést, csak óvatosan vele! Nem érdemes egyben végig hallgatni. Úgy lezsibbasztja az agyat, hogy órákig hülyén nézel ki a fejedből. Ugyanez vonatkozik a leírtakra is, egyben végigdarálva igencsak tömény, javasolt a rekeszizom-pihentetés.

S így végül azt gondolom, hogy ha nem tudom a szót tovább szaporítani, akkor „én azért hibás nem vagyok”. Ha kíváncsi vagy, székelyföldön hogyan énekelnek, s isszák a finom sört, ha tudni akarod, miért a csűr van a kutyához kötve, s nem fordítva, nem érted, hogy nyüvesedik meg a hó a Hargitán a nyári nagy melegben, akkor feltétlen vegyed meg ezt a könyvet „kicsibarátom”, s olvassad ki, „me’ ha nem a policokot reád küldöm!

Szerző: Peter Noel – Simor Olivér
Cím: Élni ingyen, avagy hogyan hazudoztam körbe a világot
Kiadó: Magánkiadás
Megjelenés éve: 2011
Oldalszám: 168

A Makó és Jeruzsálem közti távolság jut eszembe, ha magamat kell definiálnom a ValóVilág körül. Sosem izgatott fel a kereskedelmi csatornák szennye, a VV pedig egyenesen taszított. A sok jellemtelen ember beválogatása után lehetett szavazni rájuk, nézni a dőzsölést étel és ital között, viselkedészavarokkal lehetett megbarátkozni, aztán beszélni róluk lelkesen asztaltársaságunk körében. Körülöttem is elhangzott a VV, s annak tartalma bőven sokszor, úgyhogy leültem anyámmal, s végignéztem egy részt. Így ismertem meg az Olivér-jelenséget, ami aztán tartósan a képernyő elé vonzott. Én voltam az a sumák VV-néző, aki mindig követte a műsort, meghallgatta a véleményeket Alekoszról, az alkoholista Éváról, s szemrebbenés nélkül tűrte, ha a számára egyetlen szimpatikus villalakót becsmérelték. Olivér hanyag eleganciája, muris megmozdulásai, s a hatalmas szíve engem meggyőzött, olyannyira, hogy kellett az életrajzát összefoglaló könyv is, aminek megszerzésére az elfogultságtól legkevésbé sem mentes kíváncsiság vitt rá.

Bevallom, megijedtem, amikor a könyvet kezemben tartva a hátoldalára fordítottam. Peter Noel cseppet sem hétköznapi látványa, s a hozzá tartozó „ajánló” szöveg enyhén lehervasztott. Ne írjon már a szerző a saját művének hátoldalára olyat, hogy „Akik olvasták első két regényemet a Csontfaragót és a Hernyót, azok már tudják, hogy nem szeretek átlagos könyveket írni.” Azt hadd döntse már el az olvasó, hogy átlagos-e, vagy sem. Persze nem érdekelt, nekem a sztori kellett, az pedig hogy is mondjam, vagány!

A riportregény a Peter Noel és a Simor Olivér háromszori találkozásán megejtett beszélgetést tartalmazza, erősen részletesen. Kiemelnivaló, hogy a diktafonnal rögzített párbeszédek nem kerültek nagymértékű cenzúrázásra, ahogy a szájukon kiesett, úgy jelent meg a papíron is. Ennek köszönhető, hogy Olivér szabadszájúsága, s végtelen őszintesége hitelesen átjött a szövegből. Remekül van megírva a történet, ezt inkább az író leleményességének és kreativitásának köszönhetjük, amelyek segítségével az interjút levezeti. Okosan kérdez, ha nem kielégítő a válasz, vagy Oli rafináltan kitér egy kérdése elől, újrafogalmazott kérdéseit úgy intézi a főszereplőhöz, hogy az szinte gondolkodás nélkül vágja is rá a választ. Peter Noel megszólaltatja Olivér legjobb barátját, Bélát, a kedvesét, Enikőt, és röviden a VV4 nyertese, Alekosz is elmondja, mit jelentett neki a csibész barátsága. Az író, a még nagyobb beleélés végett, az Olivérrel való találkozás helyszínéig vezető úton történteket is beleszövi a riportok elejére vagy végére, úgy, hogy mindegyikkel a VV-hős szépérzékére utaljon. Mert van neki.

Oli az a srác, aki piszkosul boldog lesz, ha meglát egy halom szentjánosbogarat az árokban, mindene a természet, s annyi időt tölt benne, amennyit csak lehet. Annyira szereti kedvesét, hogy azért fejben lemondott egy nagy álmáról is, a VV-győzelemről. Kreatív csibészségeinek köszönhetően senki nem unatkozik körülötte, leleményességét pedig idegen országokban is bebizonyította, azt gondolnám, megélne a jég hátán is (bár ezt ő váltig tagadja). Nem véletlen a cím, ingyen élni azt mindig tudott, gyerekkorában az apját „átverve” élt hevesen, felnőttként, pedig a munkaadóit haragította magára, vagy alkalom adtán idegeneknek füllentett valami elképesztő nyakatekert baromságot, s mindezt olyan végtelenül szerethetően, hogy egyszerűen nem lehet haragudni rá. Mindeközben haverjainak végig igaz barátja maradt, erről a könyvben Béla is tanúskodik. Megragadó személyisége a filmes szakmában is meg lett örökítve, hiszen olyan színészekkel dolgozott együtt, mint Jean Reno, Angelina Jolie, Brad Pitt, Nicolas Cage, stb. S, hogy a stábokból is gyakran repült? Kit érdekel! Nagyot nevetett magán, s hanyag eleganciával állt tovább habzsolni az életet.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik ismerik Olivért a tévéből, de nem elég nekik, amit láttak, mélyebbre is fúrnának, s ajánlom azoknak is, akik csak szórakozni akarnak egy középkorú figura történetén. Pár órás olvasmány csupán, hajrá!

Szerző: Steven Collaghan
Cím:  Family Guy – Stewie kézikönyve a világuralomhoz
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2011
Oldalszám: 102

Szólhatnék egyedül a Family Guy-rajongókhoz, kik már megtalálták halvány lila dunsztjukat arról, ki is az a Stewie Griffin, de azért én mégis bevonnám azokat is, akik még csak keresgélik. A Seth MacFarlane-féle televíziós sorozat bizonyára sokak tévéképernyőjén feltűnt már, s ugyanannyian legalább láttak is belőle egy teljes epizódot. Tovább vinném merészen a gondolatot, s kijelenteném, hogy akik egy epizódot láttak belőle, azok megnéztek még egyet, s aztán az egészet. Persze az sem gond, ha fogalmad sincs, miről szól az animációs sorozatfilm, akkor is van, mit élvezni ebben a könyvben.

Stewie Griffin, a pelenkás csecsemő egyévesen már olyan zsenialitásra tett szert az általa elolvasott tekintélyes mennyiségű könyv révén, hogy azt sok felnőtt megirigyelné. Már a sorozatban megismertük jól kiforrott véleményét bármiről, ami az útjába kerül, s annak olyan választékos nyelvezettel megfogalmazott stílusban ad hangot, hogy enyhén nyitott réssel az ajkak között kényszerülünk megbámulni azt. S nem szégyenlem bevallani azt sem, hogy helyenként gondolatainak újraolvasására kényszerültem, mert fennkölt hangnemben megidézett agymenései meghaladtak engem. 

Felmerül a kérdés, hogy ez most akkor mi az isten haragja? Elárulom hát. Ez Stewie felgyűlt haragja jól elhatárolható fejezetekbe szedve, a hozzá tartozó minimalista, mégis profi illusztrációkkal, amik elhagyhatatlanok egy animációs sorozatfilm főhőséről íródott könyvben. A csecsemő kifejti véleményét a családjáról, ezzel egy időben megfogalmazza érveit, melyek szerint egészen biztosan örökbe fogadták, kétoldalú nőgyűlöletéről ír, élen az anyjával, Loisszal, megtudjuk mi a probléma a mai fiatalokkal, a tévécsatornákkal, ismerteti a csecsemő élet nehézségeit, a szülőséggel járó feladatokat az ő szemszögéből, stb. A kis srác világuralomra készül, konkrét tervei vannak a szabadulásra, de egyelőre maradnia kell, hiszen tisztában van vele, hogy ellátásra szorul, pelenkáit nem szívesen cserélné magának. 

Az agyzsibbasztó elméletei mellett engem a rajzok is meggyőztek, olyannyira, hogy ha nem lenne gáz ennyi idősen kopírozgatni, kirajzolnám mindegyiket egy gyűjteménybe, időnként elővenném, s csodálkoznék felette. Jó drága annyi szent, de hát olyan mesés, olyan gondosan megszerkesztett, s kettővel több mint 100 oldal.

Ha egy mondatban kellene jellemeznem ezt a könyvet, akkor a főszereplő mondatát idézném: "Szórványos zsenialitás várható, helyenként végítélet sem kizárt."

Szerző: Csabai Márk
Cím: Egy csibész naplója
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 300

Kemény meló olyan rencenziót írni, ami valóban összefoglalja azt a sok jóságot, ami ebben a könyvben szerepel, de azért én mégiscsak megpróbálom.

Van tehát egy roppant tehetséges magyar srác, aki korábban Mark Wander néven már lekörmölt néhány regényt, s ismertté is vált velük, én erről pedig úgy lemaradtam, hogy soha fülemet sem ütötte a híre. Pótolom is szaporán a hiányt, túl vagyok az immár Csabai Márk néven író srác első könyvén, ami hozzám másodikként ért el. Hogy értsd a galibát, a Nem tündérmesét már átrágtam a télen, nem törődve a sorrenddel, hogy a csibésznapló előbb született. Szerencsés vagyok, hiszen a sztorik megállnak a saját lábukon, nem szükséges ismerni az egyiket, ha érteni akarjuk a másikat, viszont a szereplők visszatérnek, s egyúttal hangot adok reményemnek, hogy a hamarosan megjelenő Áfi Ramón melóban is vinnyoghatok Kicsi Rikkin és Tökin, jó na, Barabás Viktoron.

Az Egy csibész naplója tehát a csibész-sorozat első kötete. Olyan könyv ez, amire minden olvasni szerető magyar fiatal okkal rágerjedhet nemtől függetlenül, hiszen minden mondata a korhűséget bizonygatja. Megelevenedik benne Budapest, egy csepp Románia is Ártánd képében, s ámulhatnak a Róma-kedvelők is, hiszen erős precizitással mutatja be a szerző az egyes városrészeket. Tizenéves koromban alaposan túladagoltam magam Rejtővel, ismerem a jó öreg stílusát, s azt képzeltem, csak ő tudja ezt a formát hozni, nincs hozzá hasonló fantáziájú ember, aki megütné azt a hangnemet. De van! Márk nagyon tudja. Méghozzá, milyen jól!

A 27 éves író, pincér és hivatásos világcsavargó jellegzetes humorával alaposan telerakta a történetet, ami sem kalandban, sem játszi könnyedséggel megélt csibészségben nem szenved hiányt. Azt a hűvös eleganciát, amit Viktor sugároz, s barátja Rikki is élvez, roppant kellemes olvasni. A történet alapját egy választás képezi, börtönbe megy főhősünk, vagy beáll segíteni a hatóságoknak. Naná, hogy a másodikat válassza, s ezzel kezdetét is veszi a kalandok sorozata. Kőkemény ellenfelek, egy csinos főnökasszony, orosz haverok, minőségi italok, s rengeteg euró. Ebből kerekedik olyan történet, amit erős izgalommal szívtam magamba, nem törődve idővel, fáradtsággal, s egyéb tennivalókkal. Bár pörgős a sztori, mégis elég részletes ahhoz, hogy könnyen maga elé tudja képzelni az olvasó az aktuális történéseket. A cselekvések megelevenítésével csak akkor akadt problémám, amikor Viktor könyékig húzott zacskóval a kezén kokainos csomagokat keresgélt egy ló farában.

Én mosolyogtam, vigyorogtam, kacarásztam, s a végén még el is érzékenyültem. A két csibész férfiasan helyt áll a nem mindig törvényes feladatok elvégzésében, gyengeséget nem mutatva egy percig sem, a végén roppant megható baráti beszélgetésbe kezd, ahol tanúbizonyságot tesznek arról, mit is jelent valójában embernek (hangsúlyoznám, embernek!) lenni, s őszinte baráti kapcsolatokat ápolni.

Számomra egy gyöngyszem ez az elkurvult könyvpiacon, ahogy az író is a jellemtelen celebek mellett, kik akár havonta is kiadnak egy semmiről szóló könyvet. Sorrendbe helyezve a történeteket a fejemen és a könyvespolcon, már várom a sorozat harmadik darabját, az Áfi Ramón melót, mert azt gondolom, ezt minden magyar krimi-szeretőnek el kell olvasni.

Szerző: Csabai Márk
Cím: Nem tündérmese
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 348

Sok mai frissen megjelent könyv közül kellett kiválasztanom egyet, mit megkaphatok jutalomként. Szerencsés választásom a Nem tündérmesére esett a következő ismertető szövegnek köszönhetően: „A huszonhét éves író világcsavargó humora és történetszövése Rejtő Jenőt és Guy Ritchie filmjeit juttatja az eszünkbe.” Ha egy könyv hátára ez van vésve, akkor nekem azt el kell olvasni! Ha a fiatal ember stílusát Rejtőéhez hasonlítják, vagy humorát Guy Ritchiéhez, abból rossz könyv nem születhetett. Azt remélem, ilyen alapon fogy ez a regény a boltok polcairól.

A napjaink pesti szlengjeivel színezett történeten gyakran röhöghetsz fel hangosan, vigyoroghatsz kedvedre, de azt is garantálom, hogy nem kell mosolygás nélkül végig olvasnod egyetlen oldalt sem. A csibész jelzőre rászolgált főhős a maga lazaságával, humorával, nagyszerű problémamegoldó-készségével olyan izgalmas helyzeteket teremt (néha a saját maga szórakoztatására), amitől nem könnyű letenni a könyvet. A Valentin névre haragudó főhős és gondosan összeválogatott csapata egészen Floridáig tologatják a szopórollert. Régi kapcsolatokat ápolnak, újakat hoznak létre, merényleteket hajtanak végre időnként elbukva. A könyv átnyálazása után tudtam meg, hogy a történetnek volt egy első része is, úgyhogy nem akadály, ha nem olvastad, a sztori megáll a saját lábán is. Az elmebajnak minden percét élvező szereplők egy eleve elvetélt kisérletbe fognak, hiszen civilként CIA-ügynökre vadásznak, ki korábban őket ejtette túszul, közben a csibész VV (Viktor Valentin) csajokat hódít meg játszi könnyedséggel, alkoholos üvegeket ürít ki, autót köt el, stb.

Az egészséges szarkazmussal, megújuló iróniával fűszerezett történetet minden krimirajongónak ajánlom, ki egy kicsit is nyitott a humor felé. Én büszkén teszem a polcomra a Rejtő regények mellé, s biztosítok helyet a sorozat másik két kötetének is.

Szerző: Tóth Szabolcs
Cím: Nem semmi
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2011
Oldalszám: 242

Szenvedélyes Dumakönyv-gyűjtőként sikerült levadásznom egy árzuhanás kapcsán ezt a darabot is. Amikor először megláttam az Ulpius-ház oldalán, erősen a Felméri Péter Három Ufó-jának borítója virított vissza retinámról. Biztos, nem véletlen, hogy ugyanazzal a színvilággal találja szembe magát az olvasó, mint amit az Ufók kartonján is láthattunk. A könyv hátoldala már meggyőzött, azt mondja: „Buszutazás Kolozsvár egyik legnagyobb nyanyatanya telepén. Majonéz készítése rendhagyó módon. Hogyan távozzunk teaszűrővel a boltból, amikor virágtartót akarunk vásárolni? Egy bűvészbarát morbid háromfüles trükkje…”

Erdélyi humoráról ismerve Tóth Szabolcsot, valami ilyesmire vágyna az olvasó: tömény székely poénáradatra, ami az ő személyes világát mutatja be, lehetőleg valós történetekre építve. Mindezt megkapjuk ettől a novelláskötettől. A 242 oldalas gyűjtemény 42 novellája négy részre különül, de semmiféle logika nem árulja el, hogy mi alapján lett ez épp így szabdalva. Nyilván nincs is benne logika, s akkor ez már önmagában plusz egy poén. Vagy mégis van valami a kettesekkel, négyesekkel? Hagynám a számmisztikát.

Jól ír ez a srác. Sok celeb dobott piacra könyvet, mert jól el lehet adni a neve mellett, de ez egy igazán kellemes olvasnivaló. Nyáron jó a strandon két pancsolás közt végignyalni egy-két történetet, télen épp van idő két rántott hús benassolása közt belelapozni pár egyperces sztori erejéig, s a 6:10-es buszt lekésőknek is kellemes társaságot nyújt a 6:20-as érkezéséig. Van benne Budapest, Székelyföld, Kolozsvár, diákélet, egyetemista huncutság, s felnőtté érett történet is, mindezt egészséges székely humorral megfűszerezve.

Én nem keresek összefüggést az egypercesek között, nem akarok a sztoriknak mögöttes jelentést tulajdonítani, azt gondolom, csak el kell olvasni, nevetni egy jót, ajánlani másoknak, kölcsönadni, vagy visszatenni a polcra. Ennyi az egész.

Szerző: Kiss Ádám, Benk Dénes
Cím: Kiss Kiss Benk Benk
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 44

Kiss Ádám 2010-ben már piacra dobott egy könyvet, ami nagy sikernek örvendett, mert minden standup-rajongó kíváncsi volt a vicces srác alkotására. Persze, sokan pofára eshettünk a könyv végére érve, hiszen 3500 forintért pusztán egy órányi olvasmányt vettünk. A színpadra tervezett történetek nem ütöttek akkorát leírva, mintha a Kiss srác előadta volna (jellemzően) két bazdmeg között. A karácsonyfa-szerűen díszített keménytáblás borító a Szütyiő esetében is megidézi Havas Henriket, akárcsak a Kiss Kiss Benk Benk, ez utóbbi pedig részletesen is foglalkozik a tanár úr jelenségével.

A Dumakönyvtár sorozatban nem hányódnak a keményfedeles könyvek, Tóth Szabolcsnak is, Felméri Péternek is, sőt K.A.P.-nak is fontosabb volt a tartalom, mint a külalak. A Kiss Kiss Benk Benk első látásra egy vagány könyv. Felcsigáz, hogy Havas Hendrik ajánlja, hogy rendkívüli történetmesélést ígérnek a hátsó borítón, s hittem D. Major Sándorné, nyúltenyésztő szavainak, így maximális érdeklődéssel csaptam fel a könyvet. Be kell vallanom, hogy a belső borítón végigvonuló csirkelábak kicsit még ráhúztak elfogultságomra a szerző humoristák iránt.

Elkezdve az olvasást, érdeklődésem rezignáltan lankadni kezdett, s irtó gyorsan kellett haladnom, hogy mielőbb elérjek egy poénhoz, ami aztán motivál a továbblapozásban. Szerzőpárosunknak sikerült valahogy a 16. oldalon elkezdeni egy mesét, aminek se teteje, se feneke. Végignyalva a Hogyan született ez a könyv című írást, Havas Hendrik ajánlását, a köszönetnyilvánítást, a használati utasítást, az elő betűt és az előszót én már megpihentem volna. Valami felháborodásszerűt éreztem, hogy hát srácok, ez mi akar lenni? A mesét untam rettentően olvasni, viszont Benk Dénes előadásában például roppantul élveztem volna a színpadon. Lehordtam kicsit mindennek a könyvet, lapozgattam, piszkálgattam, letettem, újra kézbe vettem, s csak továbbolvastam. Aztán elértem a szerzőpáros dialógusához, ahol megbeszélik, hogy írnának egy könyvet, de nem tudják, hogy miről. Ekkor már körvonalazódott, hogy ez valami paródia kell, hogy legyen, annak viszont tökéletes. Így zuhant vissza az adrenalin szintem, s olvastam higgadtan, ahogy azt illik.

Túl a mű egyharmadán, rápillantottam az oldalszámra, hogy mégis mennyit olvastam már el, hát 20 perce van a kezemben, s mindjárt felénél tartok, észrevettem, hogy újrakezdődött a számlálás, épp a 15. oldalon járok. Ez megismétlődik még egyszer a harmadik fejezet kezdeténél is. Az első felében egy mesét nyúznak néhol megszakítva Ádám és Dénes dialógusával, a második részben novellákat olvashatunk zéró konklúzióval, a harmadikban pedig versekkel próbálkoznak, mindez kiegészítve a párbeszédeikkel, ahol mindig megtárgyalják, hogy mit írhatnának még, mert az aktuális irka-firka nem elég egy könyvre. Röhejes, hogy tényleg bármilyen jellemtelen lecsót összehordva 200 oldalon át, könyvformában lehet publikálni akárkinek, s egy kis marketinggel értékesíteni is lehet azt. Erre a legkiválóbb paródia ez a könyv.

A két vicces szerző humora természetesen végig vonul az összefüggéstelen történeteken, de nem kell féltenünk rekeszizmainkat a tartós görcstől. Nem mondanám ki egyértelműen, hogy ez egy jó könyv, inkább csak azt, hogy vannak benne klassz részek. Persze, azért megvesszük mi standup és Dumakönyv rajongók, s a magunk módján rajongunk is érte (titkon).

Szerző: Kovács András Péter
Cím: Multigáz
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2010
Oldalszám: 318

Egy ideje falom a humoros hangvételű regényeket és mindig elhatározom egy klassz regény végére érve, hogy szünetet tartok. A nagyok mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni. Én is a legjobb komikus-kriminél akartam megállni. Ezidáig nem sikerült. Mindig csak még egyet akarok. Így loptam le magam elől az egykor jogásznak készülő mára humoristává degradálódott „szőrmók” első regényét a polcomról. Kovács András Péterről is hasonlóképp gondolkodtam, mint egykor Hadházi Lászlóról, vagy Felméri Péterről. Humorista álljon a szinpadon, szórja a hülyeséget, s a regény írást hagyja másra! Mindhármuk esetében kellemes a csalódás. Nem árt tudnunk, hogy a 174 centiméteresek kategóriájában magát a legjobb humoristának valló K.A.P. iskolás kora óta ír novellákat, verseket, s lazán rázta ki ujjából a Multigázt is.

A cselekmény egy multinacionális cégnél játszódik, amely működéséről egy elég valós képet kapunk: lopnak, csalnak, hazudnak, akár a valóságban. Topor János, az agyafurt szélhámos és Csete Máté az üldözési mániás vigyorogtatnak bennünket egy jól kiforrott krimin át, közben terítékre téve hol egy kis romantikát, hol egy erős létigazságot, végcélként lebegtetve maguk előtt a Multigáz bukását. Meg kell említenem Esztit, a multicég rámenős csaját, kinek a káromkodás az anyanyelve és a trágárkodás a lételeme. Na ők hárman felkavarják a fél Budapestet a regény végére, amikor én már teljesen ráizzadtam a puha kötésű könyvre az izgalomtól, aztán túl a 300-on már óvatosan felengedett a görcsbe rándult izomzatom.

Azt képzelnénk, hogy a humoristák léha, semmirekellő emberek, kik csak a szinpadon szövegelve tudnak valamit felmutatni, de erre K.A.P. is rácáfol. S bár folyamatos humorözönre számítottam, a csalódás mégis kellemes. Itt nem a megfogalmazás vigyorogtat, hanem maga a történet röhögtet. K.A.P.-nél a hülyeség szorgalommal párosult, így lett a regény 317 oldalas, amibe a humorista magát is beleírta. S bár műfaja komikus-krimi, erős társadalmi kritikát fogalmaz meg. Egy biztos: én még a Médialomot is leemelem a polcról.