Alig két napja sikerült befejeznem Fejős Éva első regényét, az új kiadásban megjelent Most kezdődik-et, amikor megfogalmazódott bennem, hogy meg kéne kérdeznem őt. Igen, egy interjút kéne készítenem. Adott ez a roppant tehetséges magyar írónő, aki gyerek kora óta történeteket ír, remek publikációk kerültek ki tolla alól már újságíróként is, a kétezres évek eleje óta több mint tíz sikerkönyvet írt, sőt, mára saját kiadót is működtet. A mai felhígult könyvpiacról nem egyszerű ilyen sikereket bezsebelni, úgyhogy engem érdekelt, miben rejlik az írónő sikere.
Csupán egy önjelölt blogger vagyok, s olvasóim száma is alig közelíti a százat, Fejős Évát ez nem érdekelte. Olyan lelkesen, jóindulattal és szeretettel közelített felém, mintha legalább én lennék az Index főszerkesztője. Íme tehát az interjú a nemcsak jótollú, de csupaszív, barátságos írónővel, egyből a közepébe csapva:
Ha jól számolom, 14 regénye jelent meg alig pár év alatt. Mi ennek a termékenységnek a titka?
Tinédzserkorom óta a szenvedélyem az írás, és attól kezdve írom – elsősorban magamnak – a regényeket. Engem az írás elvarázsol, olyan számomra, mint az olvasás, nem tudok nélküle élni. Ebben biztosan közrejátszik az is, hogy úgy élek benne a történeteimben írás közben, mint egy „olvasó”, vagy mint egy mozizó, aki nézi a filmet: sosem tudom, mi fog történni a következő epizódban/fejezetben, ezért hallatlan izgalommal fogok bele mindig az írásba. A kíváncsiság hajt, szeretném megtudni, hová vezet majd a történet, mi fog történni a hőseimmel.
Honnan a megújuló fantázia? Ki, vagy mi jelenti az inspirációt? Hogyan születnek a regényötletek?
Nem tudom, mert amióta az eszemet tudom, mindig repített a fantáziám. Azt sem tudom megmondani, hogy hogyan, honnan jön egy-egy regény alapötlete. Egyszerűen csak leülök a laptopom elé, és elkezd formálódni egy történet. Persze a történet valahol mindig reflektál arra, hogy milyen változások, trendek vannak körülöttünk, nyilván azért, mert engem is érdekel, hogy mi játszódik, mi zajlik körülöttem a világban.
Külföldön zajlanak a regények eseményei. Mi viszi oda Önt? Hogyan választ helyszínt?
Nem minden regényemnek külföldi a helyszíne, a Dalma például Magyarországon játszódik, és a legújabb regényemnek, a Nápolyi vakációnak is vannak fontos magyar helyszínei, de említhetném akár a Helló, Londont is. Ugyanakkor az is igaz, hogy szeretem a számomra legkedvesebb külföldi helyeket beleszőni a történeteimbe. A legerősebben talán a Bangkok, tranzitban és a Cuba Librében érhető ez tetten – ez az a két regényem, ahol a helyszín nem szimpla helyszín, hanem szinte szereplővé nőtte ki magát, ugyanis ez a két történet egyszerűen nem játszódhatna máshol. A helyszínválasztásban az vezérel – például e két regény esetén, de említhetném akár a Hotel Balit vagy A mexikóit is -, hogy szeretem visszaidézni azokat a helyeket, ahol nagyon jól éreztem magam. Írás közben ilyenkor elkap az érzés, mintha újra ott lennék, és ez szuper. Mondhatom, hogy a regényírás miatt többször is érezhetem úgy, hogy eljutok egy adott helyre: egyszer biztosan ott vagyok fizikailag is, aztán írás közben lelkileg is, majd amikor visszaolvasom, újra odaérek.
A Most kezdődik című kötetből kiindulva felmerül a kérdés, hogy mennyit gyúrt önmagából Anisette jellemébe? A hosszú szőke hajú, modell alkatú lány Önt mintázza?
Minden szereplőmben van valamennyi belőlem, azt hiszem. Leginkább a Dalmában köszönnek vissza a gyerekkori félelmeim – ám a Dalma is fikció. Kiindult valahol belőlem, az óvodáskori félelmekből, de egészen más lett a főszereplő, mások a gyökerei, mások a problémái és másmilyenek a megoldásai is, mint az enyémek. Inkább arról van szó, hogy felépülnek a karakterek a regényeimben, és írás közben egy kicsit „én válok ők-ké”, tehát mindig megértem, hogy kit mi mozgat. Még a negatív karaktereimet is abszolút értem és érzem írás közben. Amúgy a legújabb regényem, a Nápolyi vakáció hősnőjében szerintem több van belőlem, mint a Most kezdődik-ében: Ladányi Niki újságíróként a riportokat szereti, ahogyan én is, és mindenféle félelemérzet nélkül ered a neccesebb témák nyomába is. Én is ezt szerettem az újságírásban, és gyakran igen megosztó témákról írtam, persze nem voltam olyan bátor, mint Niki. Egyébként az újságírás sincs elefeledve, bár kicsit csúszik az online magazinom megjelenése, de jövő tavasz-nyárra készen leszünk a barátnőmmel egy olyan online magazinnal, ami igazán „fejősévás”, erőt és bátorságot ad, és persze szórakoztat, utaztat.
Honnan a „fejősévás” humor? Elsajátítható ez más írók könyveit olvasva?
Szerintem nagyon nagy hiba, ha egy szerző nem olvassa más szerzők műveit. Nekem gyerekkoromtól szenvedélyem az olvasás, és mostanában heti öt-hét angol nyelvű regényt, mellette egy-két magyar nyelvűt igyekszem elolvasni. Részint a saját könyvkiadóm miatt (hiszen angol nyelvű kéziratok között válogatok, hogy mit jelentessek meg jövőre, melyik regény ragad meg annyira, hogy ki akarjam adni), részint pedig azért, mert az olvasás a szenvedélyem. A humorom egy időben nem jött ki írás közben – érdekes, hogy a Most kezdődik-ben, ami egy korai regényem, szabadon engedtem a humort, aztán utána kicsit visszafogottabbá váltam. Most, a Nápolyi vakációban – egyébként jórészt a Most kezdődik visszaolvasása adta a bátorságot – ismét megjelenik a humorom. Bár a Dalmát is végigmosolyogják az olvasóim... De vissza az olvasáshoz: kifejezetten kedvelem az ironikus, fanyar, gyakran önironikus humort, amit elsősorban férfi szerzők regényeiben (Nick Hornby, Jonathan Tropper, Matthew Norman és még sorolhatnám) találtam meg. És azt is vallom, hogy minél többet olvas egy szerző, annál könnyedebben ír, annál könnyebben talál megoldásokat a műveiben, írói eszközöket, amelyekhez esetleg korábban nem volt bátorsága nyúlni.
Bizonyára rockzene-kedvelő, ez a regényeiből is kiderül. Melyek az abszolút kedvenc zenekarok?
Aerosmith, Bon Jovi, Guns N’ Roses, de szívesen hallgatom Mary J. Blige és Dianna Krall albumait is, meg még sok-sok más előadó dalait.
Szól-e a rockzene írás közben?
Nem ragaszkodom hozzá, de nem is zavar. Az a szerencsém, hogy bárhol „ki tudok kapcsolni”, nem zavar a tévé, nem zavar, ha egy kávézóban írok, ahol körülöttem nagy a zaj, nem zavar, ha egy repülőgépen ülök, és a két oldalamon ülők egymással beszélgetnek a fejem fölött, írtam már kis hajón, nagy hajón, reptéri váróban, parkoló autóban, strandon, étteremben, anyósülésen útközben, szóval nemigen tudok zavaró körülményt találni, de nincs is „hangulatkeltő” zenére szükségem hozzá. Ha beleszállok egy történetbe, akkor az behúz egy pillanat alatt, és olyankor alig érzékelem a külvilágot.
Adott egy kíváncsi olvasó, aki még nem ismeri Fejős Éva könyveit, stílusát. Melyik regényét ajánlaná neki elsőként?
A Bangkok, tranzitot. Azért is, mert ez volt az első sikeres regényem, és azért is, mert ez jól megmutatja az irányt, azt a világot, ahová elrepítem az olvasót. Nem kifejezetten Bangkokra vagy Thaiföldre gondolok, hanem a saját szerzői világomra, illetve ebben a regényben kapnak az olvasók először ízelítőt azt illetően, hogy milyenek a több szálon futó történeteim. Ezekben egyébként az számomra is az érdekesség, hogy sosem tudom írás közben, hogy hol fognak összeérni a szálak, és a végén általában engem is meglepnek a szereplőim. Másodikként pedig a Nápolyi vakációt javasolnám, mert ez is izgalmas történet, humoros, ráadásul szerintem érdekesek a hőseim, egyik-másikukat még mostanra sem fejtettem meg teljesen, szóval az is lehet, hogy a könyv egy-két szereplője megjelenik majd egy későbbi regényemben is.
2013-ban megalapította az Erawan Kiadót, ahol saját regényei mellett külföldi szerzők alkotásainak fordítását is fellelhetjük már. Több regénye az Ulpius gondozásában látott napvilágot korábban. Milyen megfontolásból alapított saját kiadót?
Szerettem volna a saját regényeim mellett a számomra meghatározó, kedves külföldi regényeket is kiadni. Ez a szabadság, amit most, hogy már nemcsak regényíró vagyok, hanem én jelentetem meg a saját könyveimet, illetve külföldi kedvenceimet, hallatlan kreativitást és szárnyakat adott. Nagyon izgalmas feladataim vannak a regényírás mellett a kiadóban, minden pillanatát élvezem. És persze a saját bőrömön tapasztalom a döntéseim következményeit, ez is jó. Ha jól döntök, akkor azonnal érzem, ha rosszul, akkor azt is. Ráadásul nekem duplán öröm kiadóként, ha egy regény – akár a sajátom, akár olyan külföldi szerzőnké, akit én találtam, én „fedeztem fel” a magyar olvasóknak – tetszik az olvasóimnak.
Mit jelent az Erawan? Honnan az ötlet?
Kedvenc városomban, Bangkokban, a belváros közepén lévő Erawan-szentélyben ücsörögve jött az ötlet, hogy a továbblépést egy könyvkiadó létrehozása jelenthetné számomra. Erawan egyébként a thai mitológiában egy elefántisten, ő hordozta a hátán Indrát, a vihar és a villámlás istenét, de gyakori fiú keresztnév is. Mivel az Erawan-szentélyben jött az ötlet, ezért lett Erawan a kiadóm neve.
Még fiatal a kiadó, alig néhány kötetet jelentetett meg. Milyen típusú könyvekkel bővülne idővel?
Csakis olyan regényeket adok ki, amelyeket én választok, amelyekben – miként a saját regényeimben is – bátrak a hősök, és erőt adnak az olvasóknak. Sok olvasóm írta és írja, hogy erőt merített egy-egy regényemből a nehéz helyzetekben, remélhetőleg ezt adják számukra a Fejős Éva könyvtára-sorozatban megjelentetett külföldi regények is – az elsődleges szempont persze az, hogy szórakoztassanak ezek a könyvek, kapcsoljanak ki minket, olvasókat a hétköznapokból, és számomra az is fontos, hogy legyen jó humora a szerzőnek.
Ismerjük a nagy kiadók munkafolyamatát. Nehéz kezdő íróként elérni, hogy a kéziratokat legalább elolvassák. Az Erawan biztosít-e lehetőséget feltörekvő, magyar szerzők könyveinek kiadására is?
Egyelőre nem gondolkozom magyar szerzők felfedezésében, mert ez még egy épülő, nagyon pici kiadó, de hosszú távon természetesen benne van a terveimben. És tudom, hogy akkor is megérzés alapján fogok választani, mint ahogyan ezt eddig is tettem a külföldi regények esetében. Mert bevallom, volt olyan kézirat, ami nagyon jó volt, de mégis azt éreztem, hogy „nem az enyém”. Csak azt választom kiadásra, aminél nagyon erősen érzem, hogy ez „kell nekem”.
Melyek a legkedvesebb (zene) albumai?
Mindig más, de a legújabb Aerosmith-albumot nagyon szeretem.
Melyik 5 könyvet vinné magával a lakatlan szigetre?
Nick Hornby: Betoncsók, Anna Gavalda: Együtt lehetnénk, Murakami Haruki: 1Q84, Mike Greenberg: Amit csak akarsz, Fekete István: Tüskevár
Egy jó tanács kezdő íróknak:
Nagyon sokat olvasni, és nagyon sokat írni, a saját magad örömére!
