Igen. Tegnap (november 20-án) székelyek trónoltak a Nemzeti Színház stúdiótermének színpadán. Méghozzá olyan székelyek, akiket egyenként is szívesen magához ölelne az ember, s mondaná, hogy "hé, én téged ismerlek, becsüllek, te ismersz-e?" A Versek Szódával - költők másképp című rendezvény sorozatnak tegnapi előadásán a székelyföldi Muszka Sándort látták vendégül, s faggatták ki alaposan életéről.
Amint szépen magunkra öltöttük a fehér inget, s a szép nadrágot, büszkén vágódtunk be a pici terembe, majd helyet foglaltunk valahol középen. Körbenéztem, hogy mégis hová vagyok jőve, s olyan izgalom fogott el, mintha legalább engem szólítanának hamarosan a porondra, vagy bármi közöm lenne az egészhez. Megcsodáltam a nemsokára fellépő Baricz Gergő hangszerkuckóját, s különös érdeklődéssel figyeltem a nagy köcsögszerű objektumot. Ki akartam találni, hogy vajon üres-e a két szódás üveg az asztalokon, vagy tele van, csakhogy izgalmamat leplezzem. Kapkodtam még kicsit a fejemet, mikor felcsillant a szemem Szálinger Balázs érkezésére, akinek már volt szerencsém beleolvasni néhány művébe. Itt már éreztem, hogy nyerő esténk lesz.
A villanyok csendben elaludtak, s a kis műsornak vezetője köszöntött is bennünket "soha el nem múló szeretettel", majd érkezett a művész úr is, Muszka Sándor. Ember, én így művésznek nem örvendtem azóta, hogy a dán királyfi, Michael Poulsen elhagyta a PeCsa színpadát. Sanyit megszólaltatta a műsorvezető, s mi ittuk szavait. Gyorsan leszögezem, hogy azt az ízes székely beszédet, amit ő hozott 800 kilométerről, az én kishazámból, nagy erőlködés árán sem tudnám utánozni. Sanyi szódát kortyolt, s utazási élményekről számolt be, konkrétan a zárjegy nélküli pálinkaszállításról. Helyváltoztatás után kezdetét vette a költő faggatása.
Nyomon követhettük néhány fotó segítségével a művész gyermekkorát, s a hozzá fűződő történeteken nem keveset vigyorogtunk is. A léha Muszka munkakerülés végett ült le írni, majd nagy fába vágta a fejszéjét, tollát. A Grant kapitány gyermeik akarta átírni amolyan muszkasanyis verzióra. Aztán megnőtt, megjött az esze, s rájött, hogy a kevesebb az néha több, s regények helyett verseket kreált. Elmondása szerint átírta Ady Endre verseit olvashatóra. :D Ezen a ponton már nem izgultam, teljes higgadtsággal ittam szavait a hazámból származó költőnek, s erősen gondoltam a táskámban lapuló Sanyi bá című könyvére. Műsor után hakniznunk kell, muszáj dedikálnia, mi vagyunk az egyik legnagyobb rajongói. Élmény-élmény hátán következett, a szomszéd faluból származó Baricz Gergő is megérkezett. Újabb tehetséges székely a színpadon. Büszkén kihúztam magam, mintha hozzá is közöm lenne, s ülnöm is egyenesen kellene, úgy csodáltam muzsikáját, s végre hallhattam a köcsög hangját. (Valaki tanítsa meg, mi a neve annak a hangszernek, ami köcsög formájú és csapkodni kell.) Roppant jól áll Gergőnek az akusztikus gitár és a szépkalapos dalolás. Bohém versekhez, bohém előadó kell, s az már csak ráadás, hogy ő is székely.
A kérdezz-felelek műsort megszakította kétszer Kristán Attila színész versmondása. Ragyogó arccal, kevés játékkal, nagyon élvezhetően tette elénk a két Muszka verset, ha tehetném, folyton szavaltatnám a színészt :-) Visszatért még Gergő és dobosa is kétszer, s szerényen, de belevalóan odatettek még két verset dalban a szenzációéhes közönség elé. Vendégszerepelt a színpadon Szálinger Balázs is, s akarva-akaratlan megint kihúztam magam ültömben, s vigyorogva figyeltem a költők mondandóját. Időnként a mellettem ülő néni hozzám fordult, s várta, hogy rápillantsak, s egy szemkontaktussal nyugtázzuk, mennyire élvezzük az elmondottakat.
Világossá vált végre számomra, miért hívják Muszkát székely punk költőnek, megtudtam, hogy nem tipikus falusi gyerek, hanem bizony városon nevelkedett, persze ez székelyföldön szinte mindegy. Egy pillanatra otthon éreztem magam, mikor szerényen azt vallotta, hogy őt nem költőnek hívják hazájában, hanem a kutyás újságírónak. Átéreztem a helyzetet, amint az utcán vonszolja kutyáját, s az emberek nem értik, miért. A kutyának a csűrhöz kötve van a helye. Ehh! A kivetítőn is cseperedett a Muszka gyerek, láttuk felnőttként fenn egy dombon, valahol a Csíki-medencében. A igen! A székely szeressen lenni a hegyen! Rátetőzött az egészre a költő, mikor elárulta nagy projektjét: elvonulna 3 hónapra a domb tetőre, s a természettel karöltve élne. Csak annyi fogalmazódott meg bennem, hogy "én téged bírlak wazze!".
Nem maradt el a saját előadása sem. Bár a Fábry-show-ban már láttam a standupoló Muszka Sanyit, újdonságot nem mutatott, de jelenségével írtó jó hangulatott csapott. Kedvem lett volna felugrani, s elkiáltani, "hé Sanyi, nézd csak, itt vagyok!" :-) Alaposan kivigyorogva magunkat csapkodhattuk össze tenyereinket, hiszen a műsornak csendesen vége lett. S ahogy a két földi székelyem összeölelte egymást, s meghajolt, kicsit azt éreztem, közéjük tartozom.
A hakni ugyan elmaradt, s a Sanyi bá című könyvünk csórén maradt, de cserébe van más Muszka Sanyis szuvenírem, úgyhogy immá' ezt az estét el nem felejtem!
Végül egyik kedvencem:
Muszka Sándor: Országhülés
Itt születtem Székelyföldön kedvesem
Nevelkedtem pityókán és hentesen
Mi vagyunk a híres neves székelyek
Nyugtatóból reggel este egy felet
Itt születtem büszkének és szabadnak
Füle volt itt mindig is a falaknak
Azt ígérték hazám is lesz autonóm
Zászlónk ott leng már az összes balkonon
Jó hírünk van mindenütt a világba
Éhbérért is eljárunk mi munkába
Erdőt mezőt rég eladtunk mire kell
Aki bánja maga magát kösse fel
Nem tanultunk semmit így nem felejtünk
Úgy ismernek de csavaros az eszünk
Mit lehetett kiharcoltunk magunknak
S bár a pártok a zsebünkben matatnak…
Gyermekeink szanaszét a világba
Mosogatnak új hazát Angliába.
