Szerző: Kurt Vonnegut
Cím: Az ötös számú vágóhíd
Kiadó: Helikon
Megjelenés éve: 2013
Eredeti megjelenés éve: 1969
Oldalszám: 245

A klasszikusok új köntösben sorozatom második darabjaként Kurt Vonnegut Ötös számú vágóhíd című kötetét mutatom be. Persze, tudom, hogy ezt a könyvet nem kell különösebben méltatni, de mivel piacra került a valaha készült legszebb kiadás, erős késztetést érzek, hogy felfrissítsem az olvasók memóriáját. A Helikon Kiadó 2014-ben egy teljesen új fordítással rukkolt elő, új köntösbe bújtatta Vonnegut történetét, amelyhez maga a fordító, Szántó György Tibor írt utószót. De még milyen utószót! Hát így megy ez!

Vonnegut e leghíresebb könyvét 23 évig írta. Ez alatt kismilliószor tépte szét, és írta újra történetét, majd a több mint 5000 oldalas kéziratból végül 180 lett a regény. Tömegmészárlásról végtelenül nehéz érdemlegeset és újszerűt írni, valahol érthető a sokévnyi hezitálás a végleges forma mellett. Úgy tűnik, elég volt ennyi is, hiszen az első tízezer példány órák alatt elfogyott. Ezerféle vita alakult ki arról, hogy valójában mit is képvisel Vonnegut, akadt olyan kritikus is, aki azt vallotta, hogy az akasztófahumor nagymestere kábítószerek hatása alatt írta az Ötös számú vágóhidat. Végül is nem tökmindegy? A regény világhírű lett, generációk nőttek és nőnek fel rajta, milliós példányokban nyomtatták már ki, sokféle fordítása látott már napvilágot. Szántó György Tibor munkája a legújabb Vonnegut-fordítás hazánkban, s hiszem, hogy az egyik legjobb is. Így megy ez!

 Amikor a könyvesboltban kézbe vettem az Áldja Meg Az Isten Mr. Rosewater-t a Helikon Kiadótól, belelapoztam, és egy képeslap méretű könyvjelző nézett szembe velem a következő szöveggel:

-          „Halló? Itt a Helikon Kiadó Vonnegut-életműsorozatának szerkesztője beszél. A Kedves Olvasót keresem.

-          Nem vagyok kedves. Csak olvasó. Mit óhajt? Nincs sok időm.

-          Szeretném figyelmébe ajánlani egy különleges kötetünket. Hamarosan megjelenik Az ötös számú vágóhíd.

-          Már megvan. Kétszer is olvastam.

-          Ezt biztosan nem! Teljesen új a fordítás. És utószó is készült hozzá!

-          Új a fordítás? Na, erre kíváncsi vagyok. Kénytelen leszek megvenni. A fene vigye el magát! Mit is mondott, hogy hívják?

-          Szántó György Tibor a nevem.

-          Hosszú név. Kár volt megkérdeznem. De azért kösz, hogy szólt.

-          Én köszönöm, hogy meghallgatott.

-          Csak mert Kedves Olvasónak szólított. Akkor április. De hogy fogom kibírni addig?”

Hát így megy ez! Nekem több se kellett. Napokat számlálva vártam Az ötös számú vágóhíd új fordításának megjelenését, s íme, itt van. Gyönyörűre szerkesztették, a borító szemrevaló, letisztult, fekete alapon fehér szöveg, néhány rajz és kész is. A szöveg is barátja a szemnek, hiszen kellően méretesre szabták, s a sorközök is az olvasó előnyére válnak. Egyszóval úgy zseniális a kivitelezés, ahogy van. A legklasszabb dolog mégis az a hír, hogy az egész Vonnegut-életműsorozat megjelenik lassacskán ebben a formában. Javaslom minden könyvespolcra legalább a sorozat felét! Miért? Mert Vonnegut egyedi és utánozhatatlan. Így megy ez.

Azt gondoltam a hrabali poénokon túl már nincs semmi, aztán megismerkedtem Vonnegut akasztófahumorával. Az egyébként amerikai regényíró többször is kiállt a tömegmészárlások ellen, műveiben sem rest hangot adni nemtetszésének, sőt, Az ötös számú vágóhíd csak erről szól. Ez a könyv egy pszichedelikus történet Drezda értelmetlen bombázásáról. Vonnegut Billy Pilgrim alteregójaként éli meg a háborút, időben elszabadulva ingázik a Föld és az ufólakta Trafalmador bolygó között. „Hozzá a madarak csicsergik: Nyitni-kék. Így megy ez.” Az író a legnagyobb tragédiát is csak ennyivel rendezi le, hogy „így megy ez”, mert hiszen ép ésszel aligha lehet kibírni a háborút. Megérteni nem lehet, csak túlélni. Kurt mester erre kínál egyfajta megoldást.

Az ötös számú vágóhidat nem elég egyszer olvasni. Annyi minden van benne, hogy csak úgy kéri az újraolvasást. A történet nem kiszámítható, a végkifejlet nem előrelátható, fikció és valóság keveredik, úgy, hogy nem lehet eldönteni, mikor melyik igaz éppen. Billy Pilgrim esete a drezdai vágóhídon bizarr, borzalmas, elgondolkodtató, s ugyanakkor humoros. Felmerül a kérdés, hogyan fér meg ennyi minden egymás mellett, a választ csak Vonnegut tudja. Így megy ez.

Hálásak lehetünk Szántó György Tibornak, amiért idejét nem sajnálta, s igényesen lefordította nekünk édes anyanyelvünkre ezt a remek könyvet, s egy élvezhető utószót is írt hozzá. Azt gondolom, ha valaki a végén kezdi az olvasást, akkor is kedvet kap hozzá. A szerkesztő-fordító pont olyan hangnemben ír, amelyben Vonnegut, így biztosan nem marad lapozatlan a kötet utolsó 30 oldala sem, mert Szántó Tibor vicces, lelkes és jópofa. Így megy ez.

Recenzióm végén ellentmondok önmagamnak, s azt állítom, hogy Vonnegutot nem értékelni kell, hanem olvasni, s aztán mindenkinek ajánlani. Én kellemes kikapcsolódást kívánok! Így megy ez.