Szerző: Vavyan Fable
Cím: Kriplikommandó
Kiadó: Valhalla Páholy
Megjelenés éve: 1993
Oldalszám: 301
Ha ezt a könyvet kellene méltatnom, azt tudnám mondani, hogy "Olvasd el! Nincs több mondanivalóm", de akkor minek a kritika? Szóval 2008-ban jutottam hozzá az első Fable könyvhöz, cím szerint a Mogorva nyár-hoz, s úgy megtetszett, hogy azóta is gyűjtöm az egyébként magyar írónő (Molnár Éva) könyveit.
A Kriplikommandóm egy idén 20 éves kiadású, kicsit büdös antikvár példány, amolyan sokszor hasznosított papírra nyomtatva. Egyedüli nemtetszésem tárgyát a borítók illusztrációi képezik, sajnos ez jelen példány esetében sincs másképp. Bár vannak jóval gyengébb borítói is az egyébként remekműveknek, ez sem szolgál elégedettségemre. Persze a lényeg a tartalom, ugye?!
Már Mr. Mogorva és Denisa történetében is megfogott a Fable féle humor, az a szarkazmus, cinizmus, ami dől a szerzőből, javában hozzásegít, hogy addig ülj a kicsi ülepeden, míg az utolsó betű is elfogy. Úgyhogy én már tudtam, mire számítsak, így csaptam ölembe a Kriplikommandót is egy esős novemberi napon. Rögtön az első oldalakon tanultam valamit, amit nem kívánok elfelejteni, s ha alkalmam adódik, nem leszek rest használni sem („húzd a szádat a homlokodra”). Egy-két ilyen köpés után feladtam a harcot elmémmel, nem lehet minden beszólását megjegyezni, pedig irtó klasszul lehetne majd vele vagánykodni.
Ez tipikusan az a fajta krimi, amiben, ha véletlenül kettőt lapozol, már rég nem érted, miről van szó. Úgy pörögnek az események, hogy helyenként meg kell pihenni, fejben a történteket összerakni, megröhögni, tovább haladni. Másképp nem megy a Fable féle krimi megértése. Mostanra már nem lehet kérdés, hogy a Molnár Éva-e a kedvencem a magyar krimi-írónők között. Egészen megdöbbentő hozzáértéssel tudja leírni a kommandós egységek működését, környezetét. Úgy eléd tárja a dzsungelben bokáig sárban cuppogó kriplikommandó menetelését, hogy szinte érzed a párás, dohos szagot, s lenézel kicsit magad alá, nem lettél-e sáros. Mindezt úgy ecseteli, hogy ne unatkozz, ne akard letenni a könyvet, erre használja a molnárévás akasztófahumort, amit jelen könyv esetében hívhatunk katasztrófahumornak is.
A konkrét sztorit nem kívánom bemutatni, annyit lényeges azonban tudni, hogy nem maradt ki belőle a harc, a menekülés, az üldözés, s bár nem gazdagon osztva, de megjelenik egy kis erotika is. Ez utóbbit természetesen úgy belelopva, hogy egy pillanatra se jusson eszedbe klisének érezni. Különösen az a bírnivaló a Fable-krimikben, hogy a nők kezébe helyezi a hatalmat, s ha felháborodást érezne a hím nemzedék emiatt, a végére meggyőződik, hogy ez volt a lehető leghelyesebb gondolat.
Én továbbra is a stílusáért, humoráért és kimeríthetetlen szarkazmusáért gyűjtögetem Molnár Éva regényeit, s már abban a stádiumban vagyok, amikor nem haragszom rá, ha kikerül egy gyengébb történet írói tolla alól, megbocsájtom a fura borítókat, csak hozza a megszokott formáját. Gyógyító ereje van sorainak a szürke novemberi, nyomasztó hangulatra, szóval ajánlom bátran.