Szerző: Csabai Márk
Cím: Egy csibész naplója
Kiadó: Ulpius-Ház
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 300
Kemény meló olyan rencenziót írni, ami valóban összefoglalja azt a sok jóságot, ami ebben a könyvben szerepel, de azért én mégiscsak megpróbálom.
Van tehát egy roppant tehetséges magyar srác, aki korábban Mark Wander néven már lekörmölt néhány regényt, s ismertté is vált velük, én erről pedig úgy lemaradtam, hogy soha fülemet sem ütötte a híre. Pótolom is szaporán a hiányt, túl vagyok az immár Csabai Márk néven író srác első könyvén, ami hozzám másodikként ért el. Hogy értsd a galibát, a Nem tündérmesét már átrágtam a télen, nem törődve a sorrenddel, hogy a csibésznapló előbb született. Szerencsés vagyok, hiszen a sztorik megállnak a saját lábukon, nem szükséges ismerni az egyiket, ha érteni akarjuk a másikat, viszont a szereplők visszatérnek, s egyúttal hangot adok reményemnek, hogy a hamarosan megjelenő Áfi Ramón melóban is vinnyoghatok Kicsi Rikkin és Tökin, jó na, Barabás Viktoron.
Az Egy csibész naplója tehát a csibész-sorozat első kötete. Olyan könyv ez, amire minden olvasni szerető magyar fiatal okkal rágerjedhet nemtől függetlenül, hiszen minden mondata a korhűséget bizonygatja. Megelevenedik benne Budapest, egy csepp Románia is Ártánd képében, s ámulhatnak a Róma-kedvelők is, hiszen erős precizitással mutatja be a szerző az egyes városrészeket. Tizenéves koromban alaposan túladagoltam magam Rejtővel, ismerem a jó öreg stílusát, s azt képzeltem, csak ő tudja ezt a formát hozni, nincs hozzá hasonló fantáziájú ember, aki megütné azt a hangnemet. De van! Márk nagyon tudja. Méghozzá, milyen jól!
A 27 éves író, pincér és hivatásos világcsavargó jellegzetes humorával alaposan telerakta a történetet, ami sem kalandban, sem játszi könnyedséggel megélt csibészségben nem szenved hiányt. Azt a hűvös eleganciát, amit Viktor sugároz, s barátja Rikki is élvez, roppant kellemes olvasni. A történet alapját egy választás képezi, börtönbe megy főhősünk, vagy beáll segíteni a hatóságoknak. Naná, hogy a másodikat válassza, s ezzel kezdetét is veszi a kalandok sorozata. Kőkemény ellenfelek, egy csinos főnökasszony, orosz haverok, minőségi italok, s rengeteg euró. Ebből kerekedik olyan történet, amit erős izgalommal szívtam magamba, nem törődve idővel, fáradtsággal, s egyéb tennivalókkal. Bár pörgős a sztori, mégis elég részletes ahhoz, hogy könnyen maga elé tudja képzelni az olvasó az aktuális történéseket. A cselekvések megelevenítésével csak akkor akadt problémám, amikor Viktor könyékig húzott zacskóval a kezén kokainos csomagokat keresgélt egy ló farában.
Én mosolyogtam, vigyorogtam, kacarásztam, s a végén még el is érzékenyültem. A két csibész férfiasan helyt áll a nem mindig törvényes feladatok elvégzésében, gyengeséget nem mutatva egy percig sem, a végén roppant megható baráti beszélgetésbe kezd, ahol tanúbizonyságot tesznek arról, mit is jelent valójában embernek (hangsúlyoznám, embernek!) lenni, s őszinte baráti kapcsolatokat ápolni.
Számomra egy gyöngyszem ez az elkurvult könyvpiacon, ahogy az író is a jellemtelen celebek mellett, kik akár havonta is kiadnak egy semmiről szóló könyvet. Sorrendbe helyezve a történeteket a fejemen és a könyvespolcon, már várom a sorozat harmadik darabját, az Áfi Ramón melót, mert azt gondolom, ezt minden magyar krimi-szeretőnek el kell olvasni.
