Szerző: Márai Sándor
Cím: Eszter hagyatéka
Kiadó: Helikon
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 128
Egy hét alatt két Márain vagyok túl, s az az érzésem, mintha nem érnék lábaim a földet. Gondolkodóra olvastam magam. Úgy belemélyedtem a nagy eszmék világába, hogy gyakran órákig nem térek vissza a valóságba. Ezzel is bőségesen elégedett lennék, pedig sokkal több van ebben a regényben (is). Nem célom az összehasonlítás, mégis elkerülhetetlen, ha az Eszter hagyatékáról akarok véleményt formálni. Erősen azt a hangulatot kelti, mit A gyertyák csonkig égnek című mestermű.
Mindkettő zseniális, gyönyörű és szép. Simán elférne a két regény egyetlen kötetben is, annyira azonos hangvételű, épp csak a történet más. Legalább akkora bölcsességeket fogalmaz meg, mint a három évvel később megjelent kisregény, A gyertyák csonkig égnek, mégis az utóbbi lett világklasszis. A tábornok és barátjának története valahogy mégis valóságosabb, mint Eszter és Lajos esete. Annyira valószínűtlen, hogy létezzen ilyen erős szerelem egy törékeny nő szívében, hogy hagyja magát kizsákmányolni hosszú éveken át. Sőt, mi több, odaadja házát is, a fedelet feje fölül a szeretett férfinak, mert ő hiszi és érzi, hogy összetartoznak. Talán itt sem a történet a lényeg, leginkább a körítés, Márai eszmefuttatásai szerelemről, hűségről, megcsalásról, s gyűlöletről.
Nem könnyű olvasmány. Hosszú mondataival, azok töménysége miatt helyenként nehéz megbirkózni. Ahogy általában a Márai regényeket, ezt sem érdemes gyorsan olvasni, meg kell emészteni a mondanivalóját, mert az van neki bőven. Hiába kétórás olvasmány, nagyon nyomasztó tud lenni a rengeteg fájdalmas létigazságával. Ugyanúgy, mint A gyertyák csonkig égnek olvasásakor, itt is volt egy ilyen lappangó izgalom bennem, s azonnal szerettem volna tudni, hogy mi lesz ennek a vége, meddig nyúzza még a mester, s a végén ugyanúgy hoppon maradtam. Nagyot csattan, s a könyv összecsukása után is gondolkodásra késztet. Kell-e ennél több egy jó könyvhöz? Ugye, hogy nem.
