Szerző: Hullan Zsuzsa
Cím: Bakancskoptató
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 300
„Miért indul el valaki egy közel ezer kilométeres zarándoklatra teljesen egyedül, negyvenkilenc éves korában? Hisz nem ígér kényelmet, nem ígér pihenést, nem ígér láblógatást, amire egy vígszínházi színésznő a strapás évad után igazán vágyik.” Így kezdi történetét Hullan Zsuzsa, s a fülszöveg alapján is ez a kérdés merülhet fel az olvasóban. Miért megy el egy sikeres színésznő Európa másik végébe, hogy kilométerek százain át egymagában rója az utat? Zsuzsa megválaszol mindent, de talán nem is ezek a válaszok hozzák a történet lényegét.
A spanyolországi El Caminot bizonyára nem kell bemutatni senkinek, emberek milliói zarándokolnak el oda, sokan válaszokat keresnek életük kérdéseire, mások pusztán divatból keresik fel a zarándokhelyet. Hullan Zsuzsa életének 49. évében, 49 napon át járta végig az utat. A Barátok Közt színésznője csöndre, nyugalomra vágyik, ezért párjával elviteti magát Spanyolországba, ahonnan egyedül rója tovább az utat. Gondosan kiválasztott bakancsában, s szerény tartalmú hátizsákjában bízva, töretlenül halad az úton.
Zsuzsa nem csapódik oda egyetlen társasághoz sem, nem keres barátokat a szállásokon, sem az úton, amikor csak teheti, egyedül gyalogol, pusztán gondolatai, emlékei kísérik. A naplószerű feljegyzéseket olykor múltbéli emlékei váltják fel, amikor kellő részletességgel beszámol egy-egy számára kedves személyről, vagy történésről. Megismerjük Zsuzsa múltját, életének nehézségeit, s megcsodálhatjuk erős jellemét is, ami az Úton sem hagyja cserben. A színésznő napi 15-25 kilométereket gyalogol átlagosan mindig lemaradva a tömegtől, vagy előre sietve, hiszen ő „magára figyelni” jött.
A bakancskoptató hölgy története nem hatásvadász, nem kíván többet közölni, mint ami Ő valójában, tényeket mutat be, őszinte érzéseket közvetít egy csupaszív nőről. Zsuzsa stílusa elragadó, olyan alázattal tud beszélni bármiről, hogy azonnal barátjaként tekinthet rá az olvasó, s kedve támad melléülni a poros út szélén. Annak ellenére, hogy nem keresi senki társaságát, megtalálja azokat az embereket, akikkel összhangban van a lelke, kikkel pusztán egy pillantás is elég kommunikációhoz, nem kellenek a felesleges szavak.
Annak ellenére, hogy nem fogta csöpögősre a figurát, gyakran eltört a mécses nálam. Kiváltképp az utolsó kis fejezet teszi fel az i-re a pontot, hiszen akkora adag jóság zúdul az olvasóra, hogy el sem felejti talán sosem. Én biztosan nem.
A könyv végén az volt az egyetlen gondolatom, hogy nagyon oda szeretném adni valakinek, aki hasonlóképp szereti és értékeli a bakancskoptató életmódot, s a lelke is vágyik néhány szép gondolatra. Azt hiszem, ez sikerült, így én egy boldog ember vagyok. Ti azok lesztek?
