Egy évvel ezelőtt, a Versek Szódával – költők másképp című rendezvényen láttam utoljára a Muszka-jelenséget, s ahogyan a székely ember mondaná az idő múlására, azóta sok víz lefolyt a patakon, úgyhogy megérett végre a vágyam egy újabb „találkozásra”. Épp a könyvbemutató előtti napokban jutott el hozzám az infó, hogy december 3-án Budapesten is bemutatják Sándor legújabb kötetét, ami a Magányos nőknek, bukott férfiaknak címet kapta. Az Orpheusz Kiadó gondozásában napvilágot látott verseskötet bemutatójának a Fonó Budai Zeneház adott otthont.
Szerény véleményem szerint zseniális volt a helyszínválasztás. A Fonó atmoszférája is rátett egy adagot az egyébként fennkölt, mégis oldott hangulatú estének. Félórával a bemutató kezdete előtt érkeztem, volt időm feltérképezni a rendezvényházat. Kicsit otthon éreztem magam a sok székely közt, akik magukra öltötték magyaros ingjeiket, hímzett szoknyáikat, s ropták a táncot. Bár nem vagyok táncos lábú, s egyáltalán nem is értek a műfajhoz, mégis ámulva néztem a lelkes időseket és fiatalokat. Míg békében vártam, hogy a könyvbemutató helyszínéül szolgáló terem hangosítása elkészüljön, a gitár, a székek is helyükre kerüljenek, teljesen ráhangolódtam a lírai estre egy kancsó jó magyar sör mögött.
Szinte percre pontosan 20 órakor el is kezdődött tehát az új Muszka-kötet bemutatása. Még mindig az ámuló hangulatban voltam, mikor már csaptak is a lovak közé, s felkonferáltak néhány zenészt, akik két hegedűn adtak elő egy Muszka-verset igencsak népiesre zenésítve. Hangos tapsunk után Erős Kinga, az Orpheusz kiadó vezetője szólt néhány szót arról, miért is náluk jelent meg a Magányos nőknek, bukott férfiaknak című verseskötet? A válasz nagyon egyszerű: szívesen foglalkoznak határon túli írók, költők műveivel, s Sándor ízig-vérig székely versei igencsak kedvére voltak az Orpheusznak is. Miután a kiadóvezető megköszönte, hogy jelenlétünkkel megtiszteltük a rendezvényt, Csendes Levente, író már kezdte is faggatni a költőt. Muszka válaszaiból kiderült, hogy bizony elég súlyos problémák foglalkoztatták, amikor ezeket a verseket írta. Kell-e félnünk nekünk, székelyeknek? Helyénvaló-e, hogy nem becsülik meg a költőket, írókat hazánkban? Ki merjük-e mondani, hogy bizony nagy a baj ott, ahol egy nemzedék kényszerül külföldre a jobb megélhetés érdekében? Remélem, mostanra mindenki kedvet kapott az új Muszka-versek megismerésére, aki ezen sorokat olvassa.
Nem maradt el a szokásos felolvasás sem, Sándor lelkesen szavalta Levél a párthoz című versét, majd rapelt is az egykori punk zenész. Erdélyi Balázs, Sződ kántora egy szál gitáron adott elő néhány költeményt.
S ha már a punk és a zene is szóba került, Sanyi egy fél vigyorral szája szélén kifejtette, hogy egykor kisebb-nagyobb sikereknek örvendő zenekarukkal megírták a Life is just a punk című dalt, s az feltornázott a bukaresti underground lista dobogójának második fokára. Újabb bizonyíték, hogy a zene és a verselés zsigerből jön elő a székely költőből. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Muszka Sándor Magyarországon a Sanyi bá című kötetéről lett ismert, ami jó kis velős prózákat tartalmaz, kendőzetlen székely stílusban. S még mindig nem mondtunk el mindent erről a tehetséges fiatalemberről. Csendes Levente kérdésére a művész úr a maga szerénységével elmondta, hogy az idők során rengeteg versét és prózáját megtanulta kívülről, s ahol kérik, szívesen előadja őket. Így pipálhatjuk ki a standupot is a lehetőségek tárházában. Nem mellesleg a Fábry-Showban is megmutatta a nagyok mellett, hogy bizony a székely legény nem piskóta.
Amikor a Fonóba indultam, csak arra vágytam, hogy ottlétem alatt érezzem, hogy ezek közé a székely emberek közé tartozom. Teljesült a vágyam! Muszka Sanyi Márai szavaival élve vallotta, hogy az embernek nagyon fontos, hogy legyen jelleme. Hát kérem, Muszkának van. Azt a szerény, ízig-vérig székely mivoltát Sándor nem növi ki talán már soha, nem mutatna többet, mint ami Ő valójában. Kissé bizonytalan, hogy hová tart éppen öt kiadott kötettel a háta mögött, de azt biztosan nem felejti, hogy honnan jött.
Egyetlen negatívumként a Fonóbeli zajt említeném. Rettenetesen zavaró volt, hogy a szomszédos teremben nem maradhatott abba erre a bő félórára a táncoktatás, vagy nem vették csendesebbre a figurát a bárpultnál italozók. Művészetkedvelés ide, s tova, bármely könyvbemutató többet érdemel annál, hogy átjáró házként funkcionáljon a jövő-menők között. Persze, aki figyelt, nem maradt le egyetlen szóról sem, így az este összességében kerek lett. Azt hiszem ezekért az élményekért éri meg igazán irodalomkedvelőnek lenni. S talán az 1000 forintos belépőnek köszönhető, hogy nem volt csordultig tele a terem, de hiszem, hogy akihez eljutott a könyvbemutató híre, ott volt, s legalább egy könyvet vett. Én büszke tulajdonosa vagyok a Magányos nőknek, bukott férfiaknak című verseskötetnek.
