Szerző: Jodi Picoult
Cím: Sorsfordítók
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 560
Azt mondják, az irány jó, ha a Találj rám! után a Sorsfordítókat kerítettem sorra, mert egyre jobbak következhetnek ezek után. Én mondjuk már az első Picoult-élményemben sem csalódtam. Valahogy észrevétlenül tanít ez a nő. Nemcsak a történetbe kapaszkodhatunk bele, s izgulhatunk, találgathatunk, akarva-akaratlan tanulunk egy tucatnyi történet szempontjából szinte mellékes dolgot. Lásd, például az elefántok életéről szóló fejezeteket a Találj rám! című, utolsó magyar fordításban megjelent Picoult-regényben. A tanító jellege igen erős a Sorsfordítóknak is.
Az itt megjelenő társadalmi problémák: a szülő-gyerek kapcsolatok, a tizenévesek érzései és a gondok kezelése. Két szomszédos család történetét meséli el az amerikai írónő, akik 18 éven át egymás mellett laktak, gyermekeiket is együtt nevelték. Chris és Emily barátsága a középiskolás évek alatt szerelemmé formálódott, olyan erős kötelék képződött a két tinédzser között, amelyet csak nagyon ritkán tapasztalhatunk hasonló korú fiatalok esetében: lélektársak voltak. Egy napon azonban Emily halálhíre lengi be a kisvárost, s Chris a gyilkossággal megvádolt gyanúsított. A két család közti szoros kapcsolatnak ezennel vége szakad, s az ellenségeskedés és a gyűlölet váltja fel az egykori barátságot. Chris börtönbe megy, a tárgyalás megkezdődik. Mit jelent tehát a törvény előtt a legnagyobb áldozattétel? Mi az igazság? S érdekli-e az esküdtszéket az? 560 oldal szükséges a megfejtéshez.
A történet ötletes, a szereplőket sose választanám barátaimnak, de ahogyan a jellegzetes, pörgős stílusával Jodi Picoult mindezt összehangolta, egy abszolút szerethető kötet lett belőle. Jól megírt, fordulatos, izgalmas regény ez, az említett tanító jellegéről nem is beszélve. Zseniálisan teszi érzelemdússá a történetet a gyilkosság, család, szerelem háromszögében. Jellemfejlődésben Chris viszi a prímet. A 18. szülinapi tortája mögül bilincsben elcibált fiú férfiként vonul be a tárgyalóterembe több mint fél év előzetes letartóztatás után. A tények termében nincs helye a fájdalomnak, dühnek, sem a sajnálatnak, objektív cselekvések fogják meghatározni a fiú jövőjét, annak ellenére is, hogy nem feltétlen az igazság a győztes. A szereplőknél maradva, mind a négy szülőnek szerre kiosztanék néhány pofont, talán rendre tanulnának végre. Jólétükben elfelejtettek figyelni gyermekeikre.
A cselekmény nem mutatkozik több szemszögből, csupán két idősík különül el: az AKKOR és a MOST, s a fokozatosan kibomló történetet ez teszi igazán zseniálissá. Egészen a végéig csalogatja az olvasót az az izgalom, ami minden fejezet végére csak még fokozottabb lesz, majd a 400. oldal környékén nincs megállás. A tárgyalás lesz a korona, az események csattanója. Így kell befejezni egy terjedelmes regényt, kérem! Mert, ha egy írónő eléri az olvasónál azt, hogy ne az legyen a legfontosabb, hogy ki a gyilkos, hanem, hogy mi lapul a szívekben, annak érdemes további könyvei után nyúlni. Több mint 23 kötetet számlál a sikeres írónő, van mit pótolnom tehát.
