Szerző: Robert Galbraith
Cím: Kakukkszó
Kiadó: Gabo
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 546
Az én életemből kimaradt a harrypotterizmus. A Bölcsek kövénél feladtam a harcot a fantáziavilággal, s tizenévesen is inkább az életszagú történeteket kerestem. Tisztában vagyok vele, mit is jelent ma a J. K. Rowling név, így fel is került a polcra az Átmeneti üresedés, s követte a Kakukkszó is, hiszen mégiscsak a világ egyik legsikeresebb írónőjének műveiről beszélünk, nem maradhattam passzív tovább. Nagy örömömre végre felnőtteknek szóló darabokat is ír, így újkeletű érdeklődéssel vetettem rá magam a 2014-ben világot látott Kakukkszóra, s cseppet sem bántam meg.
Nem vallom magam fanatikus krimi rajongónak, de időnként meglehetősen jól esik egy-egy remek darab fölött rágódni. Jobb szeretem, ha némi thriller jellege is van a történeteknek, s ha ez hiányzik a krimiből, nagy előszeretettel hangoztatom is – a Kakukkszó esetében ezt nem kell megtennem. Semmi vér, semmi sötétség, semmi rémisztgetés, csak egy hosszú és bonyodalmas nyomozás, némi izgalommal, sokféle karakterábrázolással. Egészen egyszerű módon vezeti a történetet az angol írónő, mindenféle időben történő ugrálás vagy mellébeszélés nélkül. Cormoran Strike megbízást kap egy nyomozásra, s azt becsületesen elvégzi, mi pedig részletekbe menően megismerjük annak folyamatát.
Egy ideig meg voltam győződve róla, hogy hosszadalmas és nehézkes a történet, azonban csak a végén érthetjük meg, hogy semmi plusz nincs benne. Azok, akik feladják a felénél, sosem tudják meg, milyen pofonsorozatot hagytak ki. Tényleg csak a legvégén áll össze a kép, az utolsó fejezetben illeszkednek a darabok a helyükre. Az más kérdés, hogy kis logikával sejthető a gyilkos kiléte, de az orrunknál fogva való vezetés nem marad el. Legszívesebben tanulmányoznám minden olvasó arcát az utolsó fejezet olvasásakor, kíváncsi vagyok, ki hogyan reagálja le a megoldást. Én felháborítónak tartottam, hogy elképzeltem egy lehetőséget, majd ezer másikat, s 500 oldal után derült ki, hogy az első elképzelés a valóság. Érthető, amit mondok? Ha nem, akkor bátran kezdjétek el a Kakukkszót!
Mi is a történet? „Egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről, és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.” A nyomozás pillanatiról olvashatunk félezer oldalon át, bőségesen ellátva a kíváncsi érdeklődőt karakterábrázolással, személyiségfejlődéssel. Díjazom, hogy nem egy szuperhekus ez a Strike, hanem egy féllábú háborús veterán, aki úgy oldja meg mások problémáit, hogy közben a sajátjait cipeli a hátán. A nyomozás során nélkülözhetetlenné váló titkárnő személyisége is ad egy pluszt a történetnek. Robin olyan problémákat old meg kiváló színészi tehetségével, amelyekre Strike magától aligha jönne rá. Ez a furcsa páros szórakoztat bennünket a legújabb Rowling-műben, s mi gyakran szélsőséges gondolatok társaságában rágódunk a részleteken.
Így a Kakukkszó után leveszem majd végre az Átmeneti üresedést is a polcról, s belevetem magam egy újabb híres-neves sztoriba. A Rowling-féle karakterábrázolások ugyanis függővé teszik az olvasót, de erről is a Harry Potter rajongók tudnak csak igazán véleményt formálni. Nem mondom, hogy valaha is nekilátok a roxforti történetek megismerésének, de biztosan elolvasom az írónő felnőtteknek szánt írásait. Az újdonságért sem kell sokat várni, hiszen június 19.-én angol nyelven megjelent a Selyemhernyó című regény, amelyben szintén Cormoran Strike nyomoz, ezúttal egy eltűnt író után. A Gabo kiadó várhatóan év végére hozza el a magyar fordítást, úgyhogy, aki még nem olvasta a Kakukkszót, iparkodjon!
