Kissrác szemszögéből megírt történet? Akarom! De ki az a Hartay Csaba? Nem tudom. Google a barátom. Szarvasi „gyerek”, fiatal. Blogot ír, meg újságot? De várjunk, nem a szemüveges nyurga alkat, akit megviselt a lélek baja. Ennek a figurának még a szeme is mosolyog. S ahogy ezt a könyvbemutatón Gálvölgyi János is megjegyezte: „Én nem ilyennek képzeltelek téged.” Tudom, nem sokat számít, Csaba, de én sem.

Vallomással tartozom: szeretek Athenaeum-könyvbemutatókra járni. Mindig olyan oldott hangulatú, klassz esték kerekednek belőlük. Nem a körmönfont kétperces mondatok versengenek a résztvevők szájában, sokkal inkább a frappáns igazságoké a főszerep. Nem lehetett ez másképp a Hartay Csaba estjén sem. Sőt. Még a félig üres Ogre Bácsi nevű kocsmát is megismerhettük az aranypofa férfi pultosokkal, kik között ott vegyül maga a névadó is. Jóféle Ogre sörrel asztalunkon vártuk a történéseket. Megérkezett a Művész Úr, s jelensége betöltötte a kocsmát. Az amúgy is kellemes hangulatú pincehelység már abszolút vigyorgóssá alakult, Gálvölgyi János érkezésével teljesen teltházassá változott. Szófoszlányok a művészek beszélgetéséből, szívélyes, üdvözlések, tányéron perecek, poharakban finom sörök. Végre kihangosodtak a mikrofonok, s Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum kiadó igazgatója megnyitotta az estet.

Ahogyan Gálvölgyi Művész felolvasta a legkedvesebb részemet a könyvből, nem tudta volna úgy előadni senki. Zseniális választás volt az Ő hangján megszólaltatni a történetet. A Hartay-Gálvölgyi szemkontaktusok is megérdemeltek minden figyelmet az est során. Kicsit sajnáltam, hogy a színész úr nem sokszor formált véleményt, viszont, amikor megszólalt, annak veleje volt, természetesen a hangosan kacagós humora miatt. Azok számára, akik megismerni jöttek a szarvasi művészt, elérkezett a legfontosabb rész. Szabó Tibor Benjámin kérdéseire alaposan bőlére eresztett frappáns válaszaiból remekül megismerhettük az először költőként feltűnt Hartay Csabát. A tavalyi „bocis” könyv után (Nem boci!), idén egy komolyabb hangvételű prózát hozott nekünk. S ezt a komolyságot is leginkább csak az értelmezésben érezhetjük, mert a regény nyelvezete témájához képest teljesen oldott és olykor humoros. Megismerhettük az egykori „tehenész” gyermekkorát, kötődését családtagjaihoz, s ezzel együtt a Holtág és a Nem boci! regényeinek főbb szereplőit. (A tehenész idézőjelének magyarázata: „Amilyen tehenész én vagyok, lehet, hogy még másik 20 is van a teremben”). Hartay Csaba úgy szövi bele regényeibe a valós karaktereket, hogy kicsit hozzárak az igazsághoz, ha pedig túl sok az, akkor elvesz belőle. Így csak az ismeri fel az igazságot, aki ismeri magát az írót, s történeteit.

Pont azt nem szeretem, ha hangosan és hosszasan méltatnak egy írót, annak nagyszerű mivoltáról zengenek ódákat. Itt maga a könyv szerzője mesélt magáról végtelen egyszerűséggel és szerénységgel. Így ismertük meg lelkét, gondolatait, s jelleméből is kaphattunk ízelítőt. A Viharsarki Kattintós blog hozta az i-re a pontot. A nyakatekert életszerű helyzetekkel, Hartay-humorral tűzdelt rövid egyperces írások szereztek maguknak néhány rajongót az Ogre Bácsiban. Szarkazmusból, társadalomkritikából, s nevetésből hiány nem volt. Dedikált példányainkkal, s egy útravaló mosollyal tarsolyunkban úgy tértünk haza, hogy na megint megismertünk egy zseniális magyar írót.

Fotó: Bach Máté