Szerző: Jonas Jonasson
Cím: A száz éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 416
„A száz éves ember…” volt az utolsó alanya annak a már oly sokszor elkövetett hibámnak, hogy előbb a könyv alapján készült filmet nézem meg, s csak aztán olvasom el az eredeti művet. Olyan hervasztó úgy olvasni ezt az egyébként szórakoztató történetet, hogy tudom, mi a vége, sőt részletekbe menően ismerem a poénokat. Figyelem, tehát! Előbb a könyv, aztán a film, vagy csak az egyik, de semmiképp sem érdemes a filmmel kezdeni.
Nem volt kérdés soha számomra, hogy a svédek kiemelkedően tehetségesek-e az írásban (is), s erre most Jonas Jonasson is ráerősít. Remekül elszórakoztatják az olvasót a jellegzetes „északias” stílusukkal. Sikerül a rejtélyt úgy összeilleszteni a poénokkal, hogy az igazán szórakoztató, ám még mindig hihető legyen.
„A száz éves ember…” története egy svéd kisvárosban kezdődik, ahol az öreg egy idősek otthonából „lépik ki” az ablakon, s kalandozik messzire nyomasztó lakhelyétől, majd valódi ámokfutásba kezd. Szép kis csapatra való barátot szerez „útközben”, mi több, egy termetes állat (elefánt) is elkíséri őket. Allan Karlsson története abszurd és roppant mulatságos. Jonasson fapofával előadott keserves humorával nagyszerűen vezeti a sztorit két szálon is. Az egyiken neves történelmi vezetők emberi oldalát mutatja be (Sztálin, Kim Jong Il, stb.) Allan jelenlétében, míg a másik szálon a száz éves ember jelenben történő kalandozásait élvezhetjük. A két cselekményszál nagyon frappáns módon ér össze a végén, bánhatja, aki a felénél feladta az olvasást.
Jonas Jonasson stílusát Rejtő Jenőéhez hasonlítják, amivel én cseppet sem értek egyet. Miután átrágtam magam jó adag Kurt Vonnegut és Bohumil Hrabal történeten, azt mondom, hogy a svéd író inkább egy masszív Vonnegut-Hrabal keveréket képvisel. Valószerűtlen jellemek egy hihetetlen történetben, rengeteg tanulsággal. A sztori Forest Gump jellegét én is aláírom, Allan Karlsson valóban hajaz jellemben egy autistára, csak itt sokkal több poén csattan, mint a Forest Gumpban.
Jonasson tipikusan az az író, akinek a köteteit le kívánja venni az olvasó a polcról, miután kiolvasta minden Vonnegut és Hrabal tartalékát, s szívből örül, hogy klasszikus kedvenceinek kortárs változatával szórakozhat. Sőt, újabb történeteket várhat tőle, lévén szó élő alkotóról. Jonasson számára az írói sikert „A száz éves ember…” története hozta meg. Ma egy svéd szigeten él kisfiával és néhány csirkével. Második könyve, „Az analfabéta, aki tudott számolni” már magyar fordításban is kapható. A címe alapján ígéretesnek tűnik. Nekem nem maradt más dolgom, mint elolvasni és hozni egy hasonlóan magasztaló recenziót róla. Jelentkezem, hamarosan!
