Olvasok a sarokban

Az a jó a magyar írókban, hogy könnyebben le tud velük ülni az ember egy beszélgetésre, ha éppen úgy tartja kedve. Persze az is szükséges a beszélgetéshez, hogy a kritikus blogger le akarjon ülni az íróval egy asztalhoz. Szántó Dániel pedig az az ember, akivel én szívesen leülnék. Nekiszegeznék néhány kérdést, hiszen csak amikor kezembe vettem a könyvét, akkor döbbentem rá, milyen pofátlanul fiatal alkotóhoz van szerencsém. Az már csak a ráadás, hogy Szántó Dániel első regénye zseniális.

A kötet nem csak attól nagyszerű, hogy a cselekmény magyar helyszíneken játszódik, még csak nem is attól, hogy magyar(?) főszereplőkkel, hanem attól, ahogyan az meg van írva. Ha fiatal hazai írótól olvasok, nem tudok összehasonlítás nélkül átszaladni a történeten, minduntalan összevetem külföldi olvasmányok kapcsán szerzett élményeimmel. Például milyen a stílus, milyen a megfogalmazás, hogyan van felépítve, hová lehet besorolni az alkotást? Ezt gyakran alkalmaztam a Revans olvasása során is. 

Szántó Dániel a skandináv krimik nagy szerelmese, s tagadhatatlanul érződik ez az írásán is. Remekül kamatoztatta a sok északi sztori elolvasása során szerzett ismereteit, ám korántsem nevezhetjük a Revansot skandináv kriminek. Hiányzik az a sejtelmes sötétség, ami a faggyal együtt skandinávvá varázsolná ezt a budapesti történetet. Hiába a múltidézés, hiába a beteges gyilkosság, hiába a sorozatos darabolós halál, nem illik a skandinávok közé. De azt gondolom, nem is akart skandináv krimit írni a 27 éves szombathelyi szerző.

Nem akar ez a regény több lenni egy egyszerű, de kiválóan felépített kriminél. Szereplőit is gondosan válogatta össze. Benett, a főszereplő nem a tipikus jófiúnak beállított zsenizsaru. Sokkal inkább egy szőrös képű, olykor munkaidőben is sört vedelő, de iszonyúan hiteles figura. Eszter kolléganőjével remekül kiegészítik egymást. S hogy mi lehet a történet veleje? Mint minden kriminél. Megtalálni a gyilkost.

Olyan pofátlanul egyszerű elrontani ezt a műfajt. Olyan könnyen lehet laposra formálni, vagy túlírni. Szántó Dániel mindezt átugorva, korát, s tapasztalatát meghazudtolva, remekül összerakta. A helyszínleírások nem alaposak, de kellően kielégítőek a történethez. A szereplők egyediek, s egyenként kedvelhetőek (vagy nem) valamiért. Minden apró elhintett részletnek fontos szerepe van, érdemes figyelmesen olvasni, visszalapozni, olykor felkacagni, máskor dühösnek lenni.  Az öt szálon futó cselekmény végig pörgős, zajlanak az események, viszont a végén már-már elfáradtam a sok emésztenivalótól. S ezt kihasználva direkt rájátszik a végén.

Jó néhány tippet megkíván a gyilkos kilétének kérdése. Nem marad el az orrunknál fogva történő megvezetés sem. De ezt is milyen elegánsan teszi! Folytatásgyanúsnak hittem a Revansot egészen addig, míg Szántó Dániel közösségi oldalán meg nem bizonyosodtam róla, hogy valóban készül a következő regénye, javában zajlanak a terepmunkák. Innen is drukkolok, Dániel, Te raktad magasra a saját léced!