Olvasok a sarokban

Egy krimi, ami Budapesten játszódik, magyar, hétköznapi (vagy nem?) figurákkal, valamikor 1933-ban egy bűnügyi újságíróval a főszerepben? Naná, hogy érdekel! Jó magyar krimiből nem mondom, hogy hiány van, de azt sem, hogy épp elég hányódik már a boltok polcain. Egy sorozat nulladik előzménykötetével találtam szembe magam, s bevallom, azóta kedveltem, mióta kézbe vettem. A matematika-fizika tanárként dolgozó Kondor Vilmos létezését megkérdőjelezték, hiszen a Sopron mellett élő író kerüli a nyilvánosságot, interjút ritkán ad, azt is csak e-mailben. S bár régóta foglalkozik írással, a Budapest Noir csak 2008-ban jelent meg, pedig előtte három regényt is írt, ám azokat nem akarta kiadatni. Mi pedig örüljünk, hogy a Budapest Noir esetében nem döntött így, hiszen akkor a Szélhámos Budapestet sem tarthatnánk most kezünkben.

A külcsín már eleve megnyert, hiszen egy nagyon kézbemászó darabot alkotott a Libri Kiadó. Kemény borítója és letisztult sárga-fekete dizájnja nem hivalkodással kívánja elnyerni az olvasó tetszését. Az első benyomás után csak a fülszöveg fokozhatta az olvasni akarást. Tény, hogy az elején szükség volt arra, hogy egy reptéri várakozás és maga az út rákényszerítsen az olvasásra, hiszen a történet nehezen indult be. A Tabán részletes bemutatásával indít Kondor Vilmos, amit utólag visszagondolva roppant fontos volt megismerni, szerepe nem elhanyagolható a sztori szempontjából. A kissé nehézkes indítás ellenére egy zseniális, fordulatos történet kerekedett a végére, nem kevés szarkasztikus humorral nyakon öntve, ahogy azt Gordon Zsigmondtól megszokhatták a gyakorlott Bűnös Budapest-olvasók. Én most ismerkedtem meg a sorozattal, s talán tényleg a legjobb az elején kezdeni.

A Philadelphiából 10 év után hazatért Gordon Vilmos próbálja feltalálni magát a megváltozott Budapesten, az Est zsurnalisztájaként tengeti napjait a forró nyárban, mikor a Tabánban holtan találnak egy színészt és tőzsdealkuszt. Gordon a gyilkos utáni nyomozásba kezd, kiváló bűnügyi újságíróhoz méltón, és egészen a hírhedt amerikai szélhámosig jut el, kinek munkásságát nem kell bemutatni svindleri körökben. A nyomozás eredményesebbé tételéhez Gordon visszafogott álarcot öltve beépül a szélhámos csapatba, hogy belülről szemlélje tevékenységüket. S hogy Gordon Zsigmond fiatalkorát is megismerjük, segítségünkre van Tata, aki minden ehető gyümölcsből lekvárt vagy kompótot főz, s korát meghazudtoló lendülettel kapcsolódik be a nyomozásba. A segítőkész csapatot erősíti Czövek, a taxis, Piri, a vörös színésznőcske, Turcsányi bűnügyi szerkesztőségvezető és kicsit együgyű fotós kollégája is.

Az 1900-as évek elejéről lévén szó, azt gondolnánk, hogy nem az Y-Z generációnak íródott ez a sorozat, én viszont erősen fiatalként azt mondanám, hogy remek olvasmány az említett korosztály számára is ez a kissé egy kaptafára íródott mai alkotások között. A háborúszagú Budapest poros utcáin elképzelni egy csilingelő villamost, néhány taxit és a New York Kávéházat vagy a Kis Gerbaud-t egész más látképet ad, mint ma a forgalmi dugóba szorult autók ezreit, az egymást érő villamosokat és modern épületeket nézve, nem beszélve az okostelefonba bújt járókelőkről az utcán. A hanyag elegancia mögött Gordon egy laza figura a maga nemességével, szarkasztikus humora néhol hangos felkacagást eredményezett részemről. A kitartó és makacs újságíró jellemét nem lehet nem szeretni, szófordulatai néhol feljegyzésre méltók. 

Egyszerre vidám és mélabús minden a Szélhámos Budapestben, s éppen ebben rejlik az atmoszféra zsenialitása, amit Kondor Vilmos teremt. Mindenképp beszerzem a Budapest Noir többi kötetét és tarsolyomba helyezem a különkategóriásak közé ezt a sorozatot, amit a különböző korosztályoknak más-más okok miatt fogok ajánlani.