A tavalyi év végén elég nagy port kavart a hazai könyvpiacon J.D. Salinger klasszikusának újrafordítása. Az én hátamon már a cím megváltoztatásától is felállt a nemlétező szőr, nemhogy belegondoltam volna, hogy átalakul esetleg a teljes szöveg, neadjisten még Holden Caulfield karakterének lényegét is elveszik tőlem. Tudom, hogy bennem van a hiba, amiért nem voltam nyitott erre az újdonságra, s nem akartam azonnal elolvasni a Rozsban a fogót. Bennem volt a félelem, hogy elrontották a bibliámat, s hamarosan mindenki elfelejti a Zabhegyezőt, s már csak a Rozsban a fogó él majd az emlékezetben. Azt mesélhetem-e vajon majd a gyerekeimnek, hogy Anya kedvence a Rozsban a fogó volt, mert a zabos címről már gőzük sem lesz? Nem akartam én ezzel megbirkózni. Így egy teljes évig el sem olvastam Barna Imre fordítását, de ez alatt is újra átrágtam magam Gyepes Judit korábbi magyarításán.
Ez alatt az idő alatt számtalanszor találkoztam a kötettel a könyvesboltokban, néha kezembe is vettem, átlapoztam, belenéztem, kosaramba tettem, aztán kivettem, meg minden, de haza egyszer sem jött velem. Spontán ötlettől vezérelve tettem magamévá egy példányt a múlt héten, s amint hazaértünk, egyből rá is vetettem magam a felfrissített sztorira. Nem csalódtam. Az elvárásaimnak pontosan megfelelt. Azazhogy tudtam, hogy el lesz cseszve az egész. Már a második oldalon szembejött velem egy olyan szó, amitől kétoldalú undorom lett. Holden isibe jár. Nem iskolába, nem suliba, nem gimibe, nem akármibe, isibe. Hát tudjátok mit? Holden Caulfield nem jár isibe. Az egész könyvben így emlegeti az iskolát, s én gyűlöltem érte Barna Imrét. Aztán elértem a vadászsapóhoz, s onnantól már nem adtam több esélyt a fordításnak. Eldőlt számomra, hogy sosem leszünk barátok ezzel a kiadvánnyal. A randi helyett a drótom van kifejezés a is elég gagyi, de a celebnél döbbentem meg leginkább. Hogy illik ez a szó egy irodalmi klasszikusba? Ugye, hogy sehogy?! Hiányzott a sok tetű, s a sok meg minden helyett sem láttam szívesen a satöbbit. Van egy pozitív hatású kifejezésem is azért, a phony kamu magyarítása eléggé passzolt az emberi tulajdonság kifejezésére az én olvasatomban.
Ha már a fordítást vesézzük épp, nem hagyhatom ki az egyik legfontosabb részlet átköltését sem. Holden Phoebe húgának ecseteli épp, hogyan képzeli el az életét: „Mindegy, elképzelek rengeteg kis krapekot. Egy nagy tábla zabban játszanak, meg minden. Ezer meg ezer kis krapek és senki sincs a közelben, senki felnőtt, csak én. Én meg ott állnék egy mafla nagy szikla szélén, hegyezném a zabot, és az volna csak a dolgom, hogy ha a kis srácok közül egy oda akar szaladni a szikla peremére, mármint úgy értem, ha például szaladgálnak, és nem tudják, merre mennek, akkor én ott teremnék, és megfognám a srácot. Nem is csinálnék semmit, csak ezt egész nap. Én lennék a zabhegyező. Tudom, ez hülyeség, de ez az egyetlen, ami igazán szívesen lennék. Tudom, hogy hülyeség.” Meg is kaptuk a magyarázatot a hangzatos címre: Zabhegyező, milyen zseniálisan cseng!
Barna Imre fordításában ez a zabtábla rozzsá változik, s így magyarázza a címet: a Rozsban a fogó az az ember, aki elkapja a kissrácokat a szakadék szélén, hogy bele ne zuhanjanak. „Na mindegy, szóval elképzelem, ahogy így kisgyerekek játszanak egy ilyen nagy rozsföldön meg minden. Kicsik, sok ezer gyerek, és nincs velük senki, mármint hogy senki felnőtt, csak én. Egy bazi nagy szakadék szélén állok. És az a dolgom, hogy elkapjam, ha valaki a szakadék felé rohan… szóval, ha nem néznek a lábuk elé, akkor én így előugrok valahonnan, és megfogom őket. Ezt csinálnám reggeltől estig. Én lennék ott a rozsban a fogó, na hát. Hülyeség, tudom, de igazából csak ez akarnék én lenni. Hülyeség, jó.”
Tény, hogy a Rozsban a fogó cím jobban passzol a sztori lényegéhez, de a Zabhegyező a hangzatosabb, frappánsabb kifejezés. Az 1964-es kiadás sem marad alul szókimondóság terén a 2015-ös társa mellett, csak más szavakkal fejezi ki a trágárságokat. A mai buta szlengeknek nincs helye egy olyan irodalmi klasszikusban, amit minden fiatal kezébe belenyomnak legalább egyszer. Erőltetett maszlagnak tűnik Holden „hangja”, már nem az eredeti meg nem értett srácról olvasunk, hanem újraformázott, felfrissített másáról. Ugye nem kell mondanom, hogy engem az nem érdekel? Meglep, hogy a borítót nem formázták korhűre, mondjuk rajta egy szarvasölő sapka-utánzatos fiúval, s két bőröndjével, vagy bármivel. Szóval a borító is egy semmitmondó szürke folt a polcomon most már, nemcsak a tartalma.
Egyetlen kérdéssel zárnám a negatív meglátásaim sorozatát: miért nem újabb külföldi regényeket hoznak el magyar nyelven a régiek korszerűsítő újrafordítása helyett?
