Szerző: Michael Robotham
Cím: Fojtott suttogás
Kiadó: General Press
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 368
Ezek az őrültek köztünk élnek. Vásárolnak a boltban, mellettünk ülnek a metrón, s szembejönnek velünk az utcán. Ennél csak az durvább, ha épp minket figyelnek. Két hónapja volt egy hasonló olvasási élményem: Caroline Kepnes Te című könyve kapcsán ismerkedtem meg ezzel a “jelenséggel”, amikor egy elmebeteg megrögzött “követőjévé” válik kiszemelt áldozatának. Hátborzongató, ahogy lenyomozza a közösségi portálokon, hozzáfér az áldozat jelszavaihoz, alkalomadtán a nevében küld néhány üzenetet. Alapvetően nem a rossz szándék vezérli őket, sokkal inkább az a beteges ragaszkodás, amitől egyik fél számára sem lesz élvezhető ez a “kapcsolat”. Hasonló történetet kapunk Michael Robotham Fujtott suttogás című könyvétől. Ezek után erős kijelentés lehet részemről az, hogy “ez nekem bizony tetszett”. Pedig így van.
Mostanában rengeteg krimit olvasok, s kezd kialakulni egy ilyen egységes finnyáskodás bennem. Minél jobbakat olvasok, annál magasabbra kerül a mérce, s amelyik történet alatta marad, az megy a süllyesztőbe. Nem így a Fojtott suttogás. Talán a női főszereplő az, aki miatt Robotham regényét az első perctől megkedveltem. Egy erős női karaktert alakít Marnie, aki mindenféle nehézséggel szemben, gyerekei biztonságát helyezi előtérbe. Miután férje eltűnt, s ő ott maradt a gyerekekkel és a vaskos összegnyi adóssággal, testét feláldozva igyekszik ételt tenni a csonka család asztálra. Marnie-nak meg kell találnia volt házastársát, vagy be kell bizonyítania, hogy meghalt, akkor megkaphatja az utána járó életbiztosítását. Elhatározza, hogy nyomozásba kezd, kideríti, mi történt a férjével, ha már a rendőrség nem tesz semmit annak érdekében, hogy megtalálja. A nyomozás felforgatja Marnie életét, aki a furcsa valósággal szembenézve nem is sejti, mekkora veszély leselkedik rá.
Michael Robotham politikusoknak, sportolóknak, művészeknek segített életrajzukat könyvbe rendezni. Hazánkban a Joseph O’Loughlin sorozattal vált ismertté. A jelen írás tárgyául szolgáló kötet a 7. az említett sorban. Jól megírt történetnek tartom a Fojtott suttogást. Két nekifutásból végigrágva nem mondhatjuk azt, hogy nem volt izgalmas teljes egészében. Robotham zseniálisan félrevezet, elhiteti egyes teóriáit, hogy aztán képünkbe dörgöljön egy másikat. A karakterek jól kidolgozottak, kellően szerethetőek, vagy épp utálatosak ahhoz, hogy érdekeljen, mivé lesznek a könyv végén. A sorozat névadója, Joseph O’Loughlin pszichológus által néhány részlet igazán hitelessé válik, s ha figyelünk, akár tanító jelleggel is bírhat. Titkon minden nőnek félelme az, hogy ne kelljen egyedül maradni gyerekeivel, így Marnie szerepe igazán beszédes a történetben. Ez a kicsit krimi, kicsit thriller műfaj nekem nagyon szimpatikus, s ahogyan Robotham űzi, az hagy maga után némi nyomot az ember lányában. Felkavaró, fordulatokkal teli thrillerként emlegetik, ami az emberi elme sötét oldalát kutatja, s bizony a hozzáfűzött reményeket be is váltja.
