Szerző: Joyce Maynard
Cím: Lány a hegyen
Kiadó: Alexandra
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 352
Nagyon ígéretesnek tűntek az Alexandra Kiadó „piros könyvei”, melyek tavaly kerültek a könyvesboltok polcaira. Míg Caroline Kepnes Te című thrillere az év végi listám élén végzett, addig a Lány a hegyen nemcsak a top 10-be nem került be, de még a thriller vagy a krimi kategóriában sem szerepel nálam. Elsöprő és izgalmas kötetként mutatták be, de ezek a jelzők az én olvasatomban elmaradnak, egy átlagos életművet bemutató, naplószerű alkotásként tartom majd számon.
Joyce Maynard neve a Nyárutó című sikerkönyv kapcsán maradhatott meg a magyar olvasók emlékezetében, ahogy ezt a kiadó a borítón is hirdeti. A Nyárutó nem szerepel az olvasmánylistámon, ezért Maynardot csak a legutóbbi regénye alapján „ítélhetem meg”. Van abban valami vonzó, ha egy történetet naplószerűen mesélnek el, saját élményként mutatnak be, de nagyon egyszerűen válhat unalmassá is az egy nézőpontból, lineáris időrendben történő bemutatás. A történet jó, két kislány nézőpontjából megismerni egy sorozatgyilkos utáni nyomozást, az valóban izgalmas dolog. Ad némi izgalomra okot az is, hogy Maynard már nagyon korán bejelenti, hogy a kishúgocska meghal. Minden titokzatosságot mellőzve, azzal a várakozással olvassuk a kötetet, hogy mikor kapja el a hegyoldalon tanyázó gyilkos az életvidám kislányt, ahogy a többi tizenvalahány áldozatát.
A testvérpár kapcsolata igencsak szoros, míg szüleiké egyre inkább szétmegy. A jóképű, nyomozó apa szoknyavadász mivoltát lányaival való törődése kompenzálja, akkor is, amikor már nem él velük. A könyvmoly, introvertált anya viselkedésére nincs magyarázat, egyszerűen nem érdekli a két lánya. Így lesz ez egy családi kötelékekről is szóló regény, amely igen erős érzéseket vonultat fel, a két kislányt használva eszközként. A szereplők nem túl erős karakterek, esetlen, bugyuta szerepekben jelennek meg olykor, mégis mutatkozik némi jellemfejlődés mindegyiküknél, de ugye mindezekre a kíváncsi olvasó csak kérdőjelekkel tud reagálni.
A történetvezetés sem kiemelkedően izgalmas, ám némi rettegés, bajsejtelem mindvégig ott lappang a sorok mögött, s talán ez a ludas abban is, hogy a kötetet kíváncsisággal olvassuk az utolsó oldalig. Az írónő stílusa alapvetően szerethető, remélem, legközelebb egy erősebb történettel jelentkezik, mert érezhető, hogy van benne tehetség és fantázia, csak az aprólékos kidolgozottság hibádzik. Én adok még egy esélyt Joyce Maynardnak.
