Szerző: James Dashner
Cím: Tűzpróba
Kiadó: Cartaphilus
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 416
A Tűzpróba ugyebár James Dashner Útvesztő-trilógiájának (mely időközben máris négyrészesre hízott) második kötete, és mint ilyen, köztes szerepe szükségképpen meghatározza a formát. A kezedbe se vedd, ha nem olvastad a sorozat címadó előzményét, melyet még 2009-ben indított útjára a legújabb amerikai ifjúsági író-sztár. A Tűzpróba ott veszi fel a fonalat, ahol az Útvesztő letette, lineáris folytatását adva Thomas és társai utópisztikus történetének. Ez a sztori egyszerre végtelenül szomorú, kiábrándító, mégis ott rejti magában azt a hősies, minden körülmények között áldozatkész hozzáállást, amiért az ember szívesen olvas ifjúsági kalandregényeket.
A titok persze nem titok többé: pontosan tisztában vagyunk vele, hogy a srácok (akikhez itt végre csatlakozik a másik nem csapata is) egy nagyszabású emberkísérlet szereplői, melynek irányítása a titokzatos VESZETT kezében van. Ha nem rémlik valami, javaslom, vedd újra elő az első kötetet, különben esélyed sincs megérteni az összefüggéseket. A misztikus köd feloszlásával persze a történet óhatatlanul elveszti fő vonzerejét, mely annyira ellenállhatatlanul szippantotta be az olvasót az Útvesztőben. Dashner nem csinál már titkot abból, hogy mi okból és miért ez a rengeteg küzdelem és szenvedés, miközben azt is tudhatjuk, hogy a Tűzpróba utolsó oldalán sem várhatunk megváltást.
Itt kell az írónak nagyon ügyesen adagolnia az izgalmakat, hogy az olvasó ne akarjon egyből a befejezéshez lapozni, átugorva közel 400 oldalnyi véres gyötrelmet – hiszen végtére is erről szól a második kötet. Egyértelműen állítom azonban, hogy megéri végiglapozni ezeket az oldalakat, hiszen az írónak remek érzéke van az feszültség fenntartásához, olyannyira, hogy azon kapod magad: együtt lélegzel a főszereplőkkel. Időközben új személyek kapcsolódnak a vezérszálhoz, miközben a kis (és egyre fogyatkozó létszámú) csapat B pontból C-be jut, néhány titokra fény derül, a legfontosabb kérdések viszont továbbra is nyitottak maradnak.
Nem akkora csemege tehát a Tűzpróba, mint elődje volt, az újdonság varázsát a lebilincselő izgalmaknak kell itt helyettesíteniük – és e téren nem vall szégyent a második kötet. A helyszín Perzseltföld, egy apokaliptikus sivatagi táj, romvárosokkal és nyáladzó zombikkal, akiket egy fokozatosan elhatalmasodó betegség tart a markában. A közhelyes elemeket Dashner mégis úgy tudja összefogni, hogy a pozitív szereplők maximálisan szerethetőek maradnak, és bár sejtjük, mégis roppant kíváncsisággal lessük, mi vár hőseinkre a következő sarkon túl. Ezek a faktorok adják a könyv (és várhatóan a teljes sorozat) legfontosabb értékét, miközben a nagy miért? továbbra is talány marad.
A Tűzpróba összességében értelmes, érdekes hétvégi kikapcsolódást kínál, kétséget sem hagyva az olvasóban, hogy a harmadik kötetet ugyanígy leveszi a polcról, és csillogó szemmel falja majd. Az Útvesztő-sorozat minden bizonnyal a 2014. év ifjúsági csúcsalkotása.
K.B.
