Szerző: Louise Walters
Cím: Levelek a bőröndből
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 336
Egy alulértékelt regény, ami a szürke, átlagos, hétköznapi, egyszerű jelzőkkel lett felruházva rögtön a megjelenése után. Az a leghervasztóbb, hogy így aztán nem is akarja senki kézbe venni ezt az újdonságot. Hála a kiadónak még a degradáló „értékelések” előtt kézbe vehettem ezt a darabot és mindenféle előítélet nélkül élvezhettem a történetet. Mert ez egy jó könyv!
Eleve úgy kezdődik, hogy egy könyvesboltban eladóként dolgozó nő több oldalas monológban fejti ki, mennyire szereti a könyveket és miért ilyen lelkes irántuk. Mit jelent neki leporolni egy kötetet, s gondosan elhelyezni az antikvár példányok mellett. Innen egy vérbeli könyvmoly már türelmetlenül tovább akar olvasni, hiszen épp most elevenítette fel saját gondolatait Louise Walters könyvében.
„A könyvek sok egyéb történetet is elmesélnek azokon kívül, amik papírra vannak vetve.”
„Tanulmányozd a könyveket, szagold őket, halld őket! Meg lesz a jutalmad.”
Roberta egy önálló életet élő nő, saját lakással, munkahellyel, alkalmanként szeretővel. A történet tárgyát képező bőröndöt egy nap az apja hozza be a könyvesboltba, s a benne rejlő könyvekben Roberta nagymamája életét ismerheti meg levelek formájában. Szüksége van némi kitartásra, logikára, hogy a történet összeálljon, de segítségére lesz az öregotthonban élő 106 éves nagymama is, ő nyilván csak a kész elméletre bólint majd rá.
Alapvetően maga a történet nem lesz toplistás senkinél, hiszen végtelenül egyszerű és előrelátható. Sokkal inkább a hangulat beszédes. A facebook és e-mailek világában kellemes olyan kapcsolatokról olvasni, amikor emberek háborús helyzetekben, postai úton levelezve informálták kedvesüket hogylétükről. Zseniális teázós pillanatokat élveztek a kertben, gramofonon hallgatták a Billy Holiday dalokat és epekedve várták legközelebbi találkozásukat kedvesükkel. Mai fiatalként ezek olyan távoliak, olyan hihetetlenek és szépek. Attól jön át igazán a kor hangulata, ahogyan meg van írva. Egyszerű, visszafogott, szinte mélabús. S ezt a hangulatot idézi maga Roberta is, aki olyan, mint egy eltévedt művészlélek, esetlen és érzelmes, már szinte a tökéletlenségig.
Én nem is ragozom tovább. Szerintem az esős télbeforduló őszi napokon remek időtöltés lehet ez a könyv. Nem kell körömrágós akcióra számítani, s akkor egy forró tea mellett megteszi hatását. Aki nem a hibát keresi a könyvekben, hanem az élvezetet, máskor is előveszi majd egy repetára. Én biztosan!