Szerző: Ozzy Osbourne - Chris Ayres
Cím: Én, Ozzy
Kiadó: Cartaphilus
Megjelenés éve: 2010
Oldalszám: 391
Túl vagyok Lemmy Kilmister „életrajzán” és a Mötley Crüe zenekar történetén, így büszkén mondom, hogy ezekkel engem a Cartaphilus kiadó megvett kilóra. A legendává nőtt bandák története úgy érdekel, hogy közben nem is ismerem zenéjüket. Lemmy is csak egy vagány, bajszos rekedt hangú énekes volt a motorfejekből, a Mötley is csak egy zenekar volt, aminek birtokoltam egy sokszorosított kazettáját, aztán megette a por a polcon, amikor jött az elkurvult mp3-világ. Mióta olvastam a két könyvet a legendákról, csillogó szemekkel élvezem a zenéjüket, s időnként késztetést is érzek újra lekapni a biográfiát a polcról, mert pofátlanul jól elszórakoztatnak.
A fentiekkel a tarsolyomban, fülig érő szájjal kaptam kézbe Ozzy könyvét, s úgy tettem le az egyik kedvenc regényemet, amit épp újraolvastam, hogy az hangosan koppant. Meghámoztam kicsit a tégla nehézségű könyvet, így szabadultam meg a rusnya lilás borítóra felszerelt papírvédőt, mert szerintem Ozzy jobban néz ki fehér-feketében. Nyílván a képek alapos áttanulmányozásával indult a mi szaporára sikerült kapcsolatunk a könyvvel, aztán nekiláttam az olvasásnak. Már az első oldalon nyitottam is számat egy-két vigyorra, aztán nagyon rapidan lapoztam tovább, s a vigyort már nem hagytam abba. Sikerült a jó öregnek a 23. oldalon valahogy elkezdeni a konkrét történetet, addig űzte az eszét az egysoros viccekkel. Mi tagadás, a jó benyomás megvolt!
Örömmel nyugtáztam, hogy egy szegény családból „kinőtt” fasziról van szó, akinek hajtani kellett azért, ha akart valami lenni. Nagy szimpátiát keltett őszinteségével, amit megtoldott egy kis büszkeséggel, s már is ő volt a kedvenc hősöm. Felvállalja, hogy egy szegény, sokgyerekes családból származik, ahol szüleinek piszok sokat kellett dolgozni, hogy elláthassák gyerekeiket egy kis zsíros kenyérrel és a változatosság kedvéért némi sült krumplival. Egy diszlexiás, kevés ésszel megáldott fazonról beszélünk, aki tizenegypár évesen a Beatles iránti rajongás margójára saját zenekart alapítana. Mellé állt a szerencse, s nem kevésszer a szerencsétlenség is, de végül a várt úton kezdett el taposni.
Ozzy haverkodása az alkohollal, drogokkal, fűvel nem hagyta őt unatkozni. Lévén egy mocskosul hiperaktív figura, folyton szórakoztatta a körülötte lévőket, s egy kicsit magát is. Az említett tudatmódosító szerek hatása alatt eltöltött 40 év története olvasható itt. Megtudjuk, hogyan lett a vödörbe hugyozó, sült krumplit zabáló, szegény böllér srácból világhírű rocklegenda, s ezzel együtt milliomos, ötgyerekes apa. Az alkohol és drog által generált emeletes marhaságok egyenként is olyan szórakozást nyújtanak a kíváncsi olvasónak, amit sok humorban gazdagnak titulált könyv kerek egésze sem. Ozzy harminc éves koráig megtett mindent annak érdekében, hogy a halálba küldje magát. Huszonnégy karátos marhaként viselkedett tömegek előtt, mélyen gyűlölhették volna barátai, közönsége, de ezt az esendő, viselkedészavaros nagy gyermeket egyszerűen nem lehetett. Hiába harapta le egy denevér fejét, dobált ki televíziókat hotelek ablakán, vagy menetelt szétcsapott aggyal, német katonaruhában egy üres lakásban önmaga szórakoztatására, egyre nagyobb tömegeket vonzott maga köré.
Kapott tőlem egy plusz pontot, amiért nem szekszualizálta körbe a földgolyót, mint kortárs művészbarátai. Voltak ugyan félrelépései feleségei mellett, de jelentősen kevesebb, mint a hozzá hasonló rock’n’rollereknek, s utólag valahogy mindig megbánta a dolgot. Férfiasan ismeri el, hogy nem volt méltó első felesége szerelméhez, s határtalan hálával adósa második, s egyben jelenlegi nejének, Sharonnak, aki felkarolta karrierének hanyatló szakaszán. Nem felejtette el soha, hogy honnan érkezett, nem hagyta cserben a körülötte élőket sem, juttatott a milliókból mindenkinek, s elmondása szerint minden nap megköszöni a sorsnak, hogy idáig eljutott.
Két nap alatt végigrohanva a szókimondó, olvasmányos történeten egyetlen kérdésem fogalmazódott meg az olvasottakkal kapcsolatban: Hogy a retekbe lehet napi 4 üveg whiskey, 42 féle gyógyszer, s néhány spangli után erre az egészre emlékezni?!