Olvasok a sarokban

Fanatikus stand up rajongóként rövidtávú célom volt a 2012-es év végére beszerezni az összes Dumaszínházas könyvet. Ez hellyel-közzel sikerült is, most az olvasásuk van folyamatban. Kiss Ádámmal kezdtem, hiszen felnyitva a könyvet, megállapítottam, hogy ennek olvasási ideje nem lehet több 3 óránál.

Remek stand up-osnak tartom a Kiss pasast, főként mióta leszokott a bazdmeggel hígított előadásmódról. A mára jelentősen legyengült Showder színvonalhoz igencsak sok pozitívumot tesz hozzá jelenségével, ezért roppant kritikusan álltam hozzá az első könyvéhez. Rosszhiszeműen gondoltam arra, hogy kihasználva ismertségüket, eladnak egy színvonaltalan könyvet, hiszem kíváncsiak a rajongók, úgyis megveszik. Nem tévedtem.

Első csalódásként rájöttem, hogy ez nem egy regény. Összefüggéstelen novellák sorozata, amelyek túlnyomó része korábban a színpadon már előadásra került. Emiatt az élvezhetősége is jelentősen gyengülni látszott, de azért csak reménykedtem:

Egy félnapos utazásra vittem magammal, abban a reményben, hogy egy busznyi népet fogok a féktelen hahotázásaimmal idegesíteni. Ez nem így történt. Helyenként görbítettem egy vigyort a számból, máskor elhúztam egy mosolyra, de hangos röhögés sehol nem tört ki belőlem. Sőt, fordítva sült el a röhögős rész, hiszen az eszperente sztori olvasásához fejjel lefele kellett tartanom a könyvet. Ekkor kissé gyanúsnak tűnhettem utastársaim szemében, de csak ezt az egy rendellenességet nyújtotta a könyv. Az óriásbetűkkel tördelt történetek alig vettek igénybe 2-3 oldalt novellánként, melyek közé egy színes fotó is társult az íróról, valamilyen őrült pozitúrában, vagy ruházatban. Az 5.-6. Történet olvasása után kisebb felháborodást észleltem magamon, hiszen én őrült tempóban olvastam, ahogy azt egy hosszan utazó szokta, és a tartalom egyre fogyni kezdett. Egy leültömben jutottam el az utolsó oldalra, s mutattam felháborodást a végén. Ne olvassátok így ezt. Naponta, hetente vegyetek elő belőle egy-egy történetet, tapsoljátok meg, rágjátok át magatokat rajta, s úgy talán megmarad valami belőle, de ha egyszusszra darálod, gyorsan feledésbe merül.

A maga 158 oldalával ez a könyv pofátlanul drága 3490 forintért, de megvesszük, mert kíváncsiak vagyunk, hiszen Ádámot szeretjük, így utólag meg már, hiába reklamálunk.

Egy-egy történet próbált némi erkölcsi mondanivalóval is bírni, de én valahogy nem tudtam ezt komolyan venni egy huszonéves humorista szájából (tollából), és különben is, bölcsességekre ott van Müller Péter vagy a csapból csöpögő Coelho.

S végszóként annyit mondok csak, hogy Kiss Ádám őrizze zsenialitását a színpadon előadva, ha kell bazdmegelve, de semmiképp ne fáradjon hasonló kaliberű könyvek kiadásán.